Három Anansi történet Niel Gaiman tolmácsolásában
Ki volt ANANSI?
Nem, sosem váltott alakot.
Attól függ csak, hogyan meséli az ember a történetet. Ennyi az egész...
(...)
Az Anansi-történetek nagyon
régre nyúlnak vissza, azóta vannak, amióta csak az emberek történeteket
mesélnek egymásnak. Még Afrikában, ahol minden kezdődött, még mielőtt az
emberek barlangi oroszlánokat és medvéket festettek sziklákra, már akkor is
voltak történetek majmokról, oroszlánokról és bölényekről: nagy
álomtörténetek. Az emberekben mindig megvolt ez a hajlam. így csikartak ki
értelmet a világból. Minden, ami futott vagy mászott, lengett vagy siklott,
szerepelt a történeteikben, és minden törzs más-más állatot tisztelt.
Már akkor is az Oroszlán
volt az állatok királya, a Gazella a legsebesebb lábú, a Majom a legbolondosabb
és a Tigris a legrettenetesebb, ám az emberek mégsem róluk akartak hallani.
(…)
Réges-rég minden állat
szeretett volna róla elnevezett történetet, még azokban az időkben, amikor a
világot kiéneklő dalok még szóltak, amikor még az eget, a szivárványt meg az
óceánt énekelték. Azokban az időkben történt, amikor az állatok emberek voltak
és állatok, hogy Anansi, a pók mindiiket ugratta, de főleg a Tigrist, mert ő
minden történetet magáról akart elnevezni.
(…)
Első történet Anansiról:
… egy történetet Anansiról, arról,
amikor meghalt a nagyanyja. (Semmi baj: nagyon öreg volt, és álmában ment el.
Van ilyen.) Az otthonától messze érte a halál, így Anansi átmegy a szigetre a
talicskájával, megkeresi nagyanyja testét, felteszi a talicskára, és hazaindul
vele. Az indiai fügefa alatt akarja eltemetni, a kunyhója mögött, ugyanis.
Éppen a falun megy át, s
mert egész délelőtt nagyanyja testét tolta, arra gondol: „Ej, de rám férne egy
kis whisky”. Bemegy egy boltba, merthogy van egy bolt abban a faluban, olyan
bolt, amiben mindent árulnak, és ahol a boltos igen temperamentumos ember.
Anansi bemegy és whiskyt iszik. Iszik még kis whiskyt, és arra gondol,
„Megviccelem ezt az embert”, hát azt mondja a boltosnak: „Vigyen ki egy kis
whiskyt a nagyanyámnak, odakinn alszik a talicskán. Lehet, hogy úgy kell
felköltenie, mert mélyen szók aludni”.
Na, a boltos kimegy egy
üveggel, és azt mondja az öregasszonynak a talicskán, „Hé, itt a whiskyje”, de
az öregasszony bizony nem szól semmit se. A bol- i tost meg elfutja a düh,
merthogy hirtelen haragú ember, költögeti, hogy kel- j jen fel, öreganyám, itt
a whisky, de az öregasszony nem szól semmit se. Aztán I olyan csinál, amit a
holtak néha a meleg napon: hangosan szellent. A boltos annyira megmérged,
amiért az öregasszony rászellent, hogy pofon vágja, aztán I még egyszer, aztán
harmadszor is, és az lebukik a kordéról a földre.
Anansi kiszalad és kajabál
meg sír-rí: „A nagyanyám meghalt, hát mit tett I vele! Gyilkos! Gonosztevő!” A
boltos azt kéri Anansitól, ne mondja el senki- I nek, hogy ezt tette, és ad
Anansinak öt üveg whiskyt meg egy zacskó aranyat, 1 meg egy zsák banánt meg
ananászt meg mangót, hogy elhallgattassa és elküldje.
(Azt hiszi, hogy megölte
Anansi nagyanyját, ugyebár).
Anansi hazatolja a kordét,
és eltemeti nagyanyját a banánfa alatt. Na, másnap a Tigris elmegy Anansi
háza mellett, és sütéses illatokat érez. Hát behívja magát, és ott van Anansi,
nagyban lakomázik, és most már nincs választása, meginvitálja a Tigrist, hogy
egyen vele.
A Tigris azt kérdezi:
„Anansi testvér, honnét vetted ezt a sok finomságot, és ne hazudj nekem? És
honnét vetted azt a sok whiskyt és az aranypénzzel teli nagy zsákot? Ha hazudsz
nekem, átharapom a torkod”.
Anansi azt feleli. „Nem
tudok neked hazudni, Tigris testvér. Azért kaptam mind, mert eltoltam a faluba
a halott nagyanyámat. És a boltostól azért kaptam mindezt a sok jót, hogy
odatoltam a halott nagyanyámat”.
Na most a Tigrisnek nem
volt élő nagyanyja, de a feleségének volt egy anyja, hát hazamegy és kihívja
felesége anyját, gyere csak ki, mert beszélnünk kell. És az kijön, körülnéz, és
megkérdezi, mi van? Tigris akkor megöli, pedig a felesége szereti, és felteszi
egy kordéra.
Aztán a kordét betolja a
faluba, rajta az anyósával. „Kinek kell egy halott?”, kiáltozza. „Kinek kell
egy halott nagyanya?” De az emberek csak ugratják, kinevetik, gúnyolják, és
amikor látják, hogy komolyan beszél, és nem megy el, megdobálják rohadt gyümölccsel,
amíg el nem fut.
Nem az első eset volt, hogy
a Tigrist bolonddá tette Anansi, és nem is az utolsó. A felesége sosem
bocsátotta meg a Tigrisnek, hogy megölte az anyját. Van olyan nap, hogy a
Tigrisnek jobb lenne, ha meg sem született volna.
Második történet:
Egyszer, réges-rég, Anansi
felesége elültetett egy darab földet borsóval A legszebb, legkövérebb,
legzöldebb borsóval, amit valaha láttál. Összeszaladt volna a nyál a szádban a
láttán.
Amint Anansi meglátta
borsóföldet, abban a pillanatban megkívánta. És nem i csak egy részét akarta,
mert Anansi étvágya roppant nagy volt. Nem akart osztozni rajtuk. Mindet
akarta.
Így hát Anansi lefeküdt az
ágyra és sóhajtott, hosszan-hosszan és hangosan, mire felesége és fiai mind
rohanvást jöttek. — Haldoklom - mondta Anansi gyenge-gyatra-gyökögő hangján -,
vége az életemnek.
Felesége és fiai forró
könnyeket hullattak.
Anansi azt mondta
gyenge-gyatra hangján: - A halálos ágyamon ígérjetek meg két dolgot.
- Bármit - mondták -, bármit.
- Először is, hogy a nagy
kenyérfa alatt temettek el.
A nagy kenyérfa alatt a
borsó mellett? - kérdezte a felesége.
- Persze hogy ott - fortyant
fel Anansi. Aztán gyenge-gyatra hangon: - E- ígérjetek meg még valamit.
ígérjétek meg, hogy emlékezetemre kis tüzet gyu- totok a sírom lábánál. És
annak jeléül, hogy nem felejtettetek el, tápláljátok a kis tüzet, nem hagyjátok
kialudni.
- Így lesz! így lesz! - mondták
Anansi felesége és gyerekei, jajongva- zokogva.
- És azon a tűzön,
tiszteletetek és szeretetek jeleként legyen egy kis fazék tele sós vízzel, hogy
emlékeztessen benneteket a forró sós könnyekre, amelyeket értem hullattok
haldoklásom alatt.
- Ott lesz! Ott lesz! -
ríttak, mire Anansi lehunyta a szemét, és nem lélegzett többé.
Kivitték Anansit a nagy
kenyérfához, ami a borsóföld mellett nőtt, és eltemették hat láb mélyre, a
sírja végében pedig kis tüzet raktak, ami mellé egy fazék sós vizet tettek.
Anansi egész nap lent várt,
de amikor beesteledett, kikelt a sírból, és átment a borsóföldre, ahol leszedte
a legkövérebb, legédesebb, legérettebb borsókat. Összeszedte őket, megfőzte a
fazékban, aztán úgy teletömte magát, hogy a pocakja feszült, akár a dob.
Aztán hajnal előtt
visszament a föld alá, és elaludt. Átaludta, hogy a felesége és fiai meglátták
a borsók hűlt helyét; átaludta, amikor meglátták az üres fazekat, és
megtöltötték vízzel; átaludta a bánatukat.
Anansi minden éjjel kikelt
a sírból, örömtáncot lejtett saját okosságán, és megtömte magát borsóval, addig
evett, míg fért bele egy szem is.
Teltek a napok, Anansi
családja egyre soványabb lett, mert ami csak megérett nappal, azt Anansi este
leszedte, így nem volt mit enniük.
Anansi felesége nézte az
üres tányérokat, és azt kérdezte fiaitól: - Mit tenne most apátok?
A fiai erősen törték a
fejüket, felidéztek minden mesét, amit Anansi valaha mondott nekik. Aztán
lementek a kátránygödörhöz, és vettek hat penny ára kátrányt, eleget négy nagy
vödörbe, majd elvitték a borsóföldre. Aztán a borsóföld közepén formáztak egy
kátrányembert: kátrányarc, kátrányszem, kátránykar, kátrányujjak és kátrány
mellkas. Sudár férfi, fekete és büszke, mint maga Anansi.
Aznap este jó öreg Anansi,
kövérebben, mint egész életben, kisurrant a föld alól, és kereken, boldogan,
olyan pocakkal, akár a dob, átmasírozott a borsóföldre.
- Hát te? - kérdezte a
kátrányembertől.- A kátrányember egy szót se szólt. - Ez az én helyem — mondta
Anansi a kátrányembemek. — Az én borsóföl- dem. Ha jót akarsz magadnak, most
elmész.
A kátrányember nem szólt
egy szót se, meg se moccant.
- Én vagyok a legerősebb,
leghatalmasabb, legnagyobb, aki csak volt, vagy lesz - mondta Anansi a
kátrányembernek. - Vadabb az Oroszlánnál, gyorsabb a Majomnál, erősebb az
Elefántnál, rettenetesebb a Tigrisnél. - A hatalma, ereje és vadsága fölötti
büszkeségtől felfújta magát, elfelejtette, hogy csak egy kis pók. - Reszkess.
Reszkess és fuss.
A kátrányember nem
reszketett és nem futott. Őszintén szólva csak állt ott. Úgyhogy Anansi megütötte. Anansi ökle beleragadt.
- Engedd el a kezem - mondta
a kátrányembernek. - Engedd el a kezem, vagy orrba váglak.
A kátrányember nem szólt,
nem is mozdult, és Anansi megütötte, bumm, egyenesen bele az arcába.
- Na jó - mondta Anansi -,
értem én a viccet. Fogva tarthatod a kezem, ha tetszik, de még van négy kezem
és két jó lábam, mind nem foghatod le, úgyhogy engedj el, és olcsón megúszod.
A kátrányember nem engedte
el Anansi kezét, és nem is szólt, így Anansi egymás után megütötte az összes
kezével, majd megrúgta a lábaival.
-Jó - mondta Anansi. -
Engedj el, vagy megharaplak. -
A kátrány megtöltötte a száját, betakarta az
orrát és arcát.
Így találták másnap reggel
a felesége és fiai, amikor lementek a borsóföldhöz a kenyérfa mellett:
odaragadva a kátrányemberhez, holtan, akár a történelem.
Nem lepődtek meg, hogy így
látják.
Akkoriban állandóan így
találták Anansit.
Harmadik történet:
ANANSI és MADÁR
Anansi nem szerette
Madarat, mert amikor Madár éhes volt, sok minden megevett, és az egyik, amit
Madár megevett, a pókok voltak, és hát Madár folyton éhes volt.
Valaha barátok voltak, de
már nem voltak barátok.
Anansi egy nap séta közben
meglát egy lyukat a földben, és ettől támad egy ötlete. Fát rak a gödör
fenekére, tüzet gyújt, és fazekat tesz fel, és gyökereket meg füveket szór
bele. Aztán futni kezd körülötte, fut és táncol és kiabál:
- Jól érzem magam.
Olyan jóóóól. Az összes bánatom és fájdalmam elszáll, sosem éreztem így magam
egész életemben!
Madár meghallja a
zajongást. Madár lerepül az egekből, hogy megnézze, mire fel ez a lárma.
- Miről
énekelsz?, kérdezi. Miért kajabálsz, mint akinek elment az a kevés esze is,
Anansi?
- Fájt a nyakam, de elmúlt,
énekli Anansi. Fájt a hasam, de már nem. Ropogtak az ízületeim, de már
hajlékony vagyok, akár az ifjú pálmafa, sima, mint Kígyó, miután levedli a
bőrét. Roppant boldog vagyok, és tökéletes leszek, mert tudom a titkot, amit
más nem.
- Milyen titkot? - kérdezi
Madár.
- Az én titkomat, mondja
Anansi. Mindenki nekem adja a kedvenc holmiját, a legértékesebbet, hogy
megtudja a titkomat. Huhú! Haha! De jól érzem magam!
Madár kicsit közelebb
ugrál, és fejét oldalt billenti. Aztán megkérdezi:
- Megtudhatom a titkodat?
Anansi gyanakodva néz
Madárra, és a lyuk elé áll, amiben a fazék rotyog.
- Nem hinném, mondja. Talán
nincs belőle elég. Ne is törődj vele.
- Nézd, Anansi, tudom, hogy
nem voltunk mindig barátok. De mondok valamit. Megosztod velem a titkodat, és
én megígérem, hogy soha többé madár nem eszik pókot. Barátok leszünk az idők
végezetéig.
Anansi az állát vakargatja,
a fejét rázza.
- Nagyon nagy titok, mondja, az ember fiatal lesz, fürge és buja,
elmúlik minden fájdalma.
Madár nyájasra fogja.
- Jaj,
Anansi, biztos tudod, hogy mindig is nagyon jóképűnek találtalak. Feküdjünk le
az út mellett kicsit, és biztosan meg tudlak győzni, hogy megoszd velem a
titkodat.
Lefekszenek az út mellett,
és fogdossák egymást, nevetnek és belejönnek, és amikor Anansi megkapja, amit
akar, Madár megkérdi:
- És a titkod, Anansi?
- Hát, nem akartam elmondani
senkinek, de neked elmondom. Gyógyfürdő van ebben a lyukban. Nézd, beledobom
ezeket a leveleket és gyökereket. Aki megfürdik benne, örökké él, fájdalom
nélkül. És már megfürödtem, és virgonc vagyok, akár a kecskegida. De mást nem
kéne engednem megfürödni benne.
Madár lenéz a bugyogó vízbe,
és hopp, már bele is csusszan a fazékba.
- Szörnyen meleg, Anansi! - mondja.
- Az is kell, hogy legyen,
különben a gyógyfüvek nem érvényesülnek, feleli Anansi. Aztán fogja a fazék
fedelét, és ráteszi. Súlyos fedő, és Anansi még egy sziklát is rárak, hogy lenyomja.
Bamm! Bumm! Bömm!,
hallatszik a fazékból.
- Ha most kiengedlek - szól
neki Anansi - a fürdő hatása mit sem ér. Csak lazíts, és élvezd, ahogy
egészségesebb leszel.
Madár talán nem hallotta,
vagy nem hitt neki, mert a fazékból egy darabig még hallatszott a dörömbölés és
erőlködés. Aztán már nem.
Aznap este Anansi és
családja finom Madárlevest evett főtt Madárral. Sok napig nem voltak éhesek
utána.
Azóta a madarak megeszik a
pókokat, amikor csak tehetik, és a pókok és madarak soha nem lesznek barátok.
Van a történetnek olyan
verziója, amiben Anansi is beszáll a fazékba. Minden történet Anansié, de nem
mindig kerül ki győztesként...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése