Pages

„Szlovák” „heraldika” és „vexillológia” - 2. rész

"Komoly? Vagy vicc?
Vagy mégis komoly?
Hát mit fognak ehhez szólni mások?!"

Matinénk folytatásában jócskán a felszín alá merészkedünk. Már nem csak az állami és kerületi jelképeket kutatjuk, hanem a legkisebb falvak címereiig lehatol a frusztrációtudomány. Ezekben a nagyszerű címerekben ötvöződik a történelem iránti teljes értetlenség és a címer silány rajzocskává silányítása. A bajok ott kezdődtek, amikor minden porfészek az igazi városokéhoz és az igazi nemesekéhez hasonló, saját címert rajzoltathatott. Mindezt tetézte, hogy bizonyos népcsoportok az igazi népekéhez hasonló országot kaptak. Hangsúlyozzuk, hogy itt már szó sincs a pajzs eredeti szerepéről, és hagyományáról. A szlovák heraldika annyira kötődik az eredeti alaki és jelentésbeli követelményekhez, mint a csehek az önbecsülésükhöz.

Pár tucat községi címert gyűjtöttünk össze nektek, az áttekinthetőség végett osztályokba sorolva. Természetesen ennél jóval több áll rendelkezésre, de a cikk hosszát azért meg kellett szabni valahol. Érdemes észrevenni, hogy a legutolsó, isten háta mögötti színtót falunak is van magyar neve.

1) SZENTEK

A vallási témákat is csak a tőlük megszokott fogalmatlansággal tudják elővenni. Azt megértjük, hogy a történelem elől bujkálnak, és próbálnak válogatni a számukra érthető részei között. A vallás viszont elvileg mindenkié, és a tótok csimpaszkodnak is bele minden erejükkel. Ez az egyetlen hagyomány, amelyet úgy sajátíthatnak ki, hogy némileg a magukénak érezhetik: úgy vannak a kereszténységgel, mint hajléktalan a kőlevessel az ingyenkonyhán. Azt viszont már tudjuk, hogy mi lesz abból, ha valaki csak elvesz, kihasznál, de semmi érdemlegeset nem tud hozzátenni a dolgokhoz. Abból bizony kínos dolgok fognak kisülni, és jönnek a mókacímerek.

Alsóerdőfalva (Nová Lesná) – A szent ember késével kihasította a felfújható gumialakot, így véget vetve az oktalan bálványimádásnak.

Felsőszernye (Horné Srnie) – A húsvét ünnepével évente felidézett események egyik ez idáig nem ismert részlete látható a címerben. Isten még a keresztről történő levétel előtt ellopta kicsit Jézust a Golgotáról, és a kereszttel együtt tartogatta egy darabig, majd visszaállította ugyanoda, hogy senki ne fogjon gyanút.

 
Gajar (Gajary) – A címerből nem beazonosítható szent egy könyvet – bizonyára a Bibliát – és három teniszlabdát tartva jelképezi a községet.

Liptószentmiklós (Liptovský Mikuláš) – Itt már könnyebben ismerjük fel Szent Miklóst. Puttonya ugyan nincs, a nála maradt három teniszlabdát hozta a jó tót kisgyerekeknek, a Biblián viszont túladott, és egy Mk82 Snakeye típusú bombára cserélte.


Máriavölgy
(Marianka) – Némileg túlékszerezett Szűz Mária és a kis Jézus figyel itt keljfeljancsi iadásban. Elképzelhető, hogy orosz újgazdagoknak akartak látszani.

 

 

 

 

1.1) SZENT GYÖRGY

Szent György kétségtelenül Európa egyik legnépszerűbb szentje. Mi sem cáfoljuk, hogy egy sárkányt megölni tényleg igencsak menő húzás. Nekünk magyaroknak minden legkisebb királyfink tud ilyet, sőt, fiaink általában mesénként hármasával hentelik az óriásgyíkokat. Európa viszont kénytelen volt azt az egy szem Szent Györgyöt sztárolni, és majdnem olyan népszerű jelképpé vált a középkorban, mint az ötágú csillag a béketáborban. Ugye nem lepődünk meg, hogy a tótság ebben sem képes elérni még Európa amúgy szokásos primitív szintjét sem. Úgy nyüzsögnek itt a szentgyörgyös címerek, mint a Károlyi Mihályt védő, de őt amúgy Göncz Árpáddal keverő, szűkszemű romkocsmások. Az ember már-már megsajnálja szegény sárkányt, mert emberemlékezet óta nem szopott annyit, mint a 19 éves Szlovákia címerein. Grúziában nincs ennyi szent györgyös címer.

Túrócszentgyörgy (Turčiansky Ďur) – A falu így magában nem különlegesség. Nagyobb jelentőséggel bír, hogy több tucatnyi olyan társa van, amelyeknek még annyi közük sincs Szent Györgyhöz, hogy róla nevezték el őket. Egyszerűen csak kipróbáltan jól mutat a címerpajzson, és mint ilyen végre-végre valami, ami nem magyar.

Zboró (Zborov) – „Én már leszarom, Komodón nincs ennyi sárkány! Itt van bazmeg, nyeld a keresztet te dög, én hazahúzok a vérbe!”

 

1.1/a) SZENT GYÖRGY BIRKÁJA

Szent György olyannyira besokallhatott a sárkányöléstől, hogy az őt ábrázoló címerek tömege után inkább már csak a zászlaját küldte el a szelíd tót birkáknak, hogy aztán ezt további pár tucat címerbe szuszakolják bele. Ezeknek tényleg annyira nincs semmijük rajtunk kívül, hogy egy ókori kappadókiai katonához kénytelenek menekülni.

Zsebefalva (Župčany) – Aki egyet látott, látta mindet. Hol a zászló libben másképp, hol a birka fekszik hason, vagy vág ájtatosabb képet.

 

 

2) MAGYAR NEMES

A magyar nemesek közös jellemzője, hogy nem szlovákok, ám a szlovákok legeredetibb példaképeként működnek. Ha egy tót pásztor nem hallott még Szent Györgyről, a magyar nemesről akkor is egészen biztosan pontos képe van.

Bánka (Banka) – „Ó, nemes magyar vitéz, meghajlok nagyságod előtt! Légy üdvözölve szerény falunkban, amely a te birtokod!”

 

 

3) KALÁSZ ÉS KENYÉR

Egy Európa szerte dívó, egészen elképesztő címerrajzolási gyakorlattal állunk szemben. Az elhatalmasodott – egyébként jogos – önértékelési frusztráció és a kóros önigazolási kényszer szül olyan mulatságos dolgokat, mint az angol címeroroszlán a címervértócsa helyett, a cseh címeroroszlán a címernyúl helyett, a szívekkel körülrakott dán címeroroszlán a megrontott gyermekekkel körülrakott címervihar helyett és a finn címervirág a címerhó helyett. A szlovák népi kultúra alapjait jelentő burgonya nem jelenik meg a címerábrázolásokon, ellenben az ettől a kultúrától teljesen idegen, és 1920 előtt csak békeidőkbeli képeslapokon látott, magyar uhor búzakalászok visszatérő motívumként köszönnek ránk.

Simony (Partizánske) – Al Bundy aratása jól sikerült. A városról annyit kell tudni, hogy cipőgyár van itt. Meg múlttalan szlovákok.

Szebelléb (Sebechleby) – Na ez vajon hogy került hozzájuk? Cserélték 20 kiló krumpliért? A faluról már Vályi András is azt írja, hogy „határja középszerű”. Szerencsétlenségre a személynévből eredő mai neve kenyereket jelent. A szlovák címeralkotási szokásokat ismerve, ha véletlenül ananászt majszoló mandrillt jelentene a név, akkor az lenne a címerben.


Szelesortovány
(Veterná Poruba) - A szlovák pásztor első találkozása ezzel az érdekes növénnyel: ijedten csap rá ostorával. Ami Kolumbusznak Hispaniola szigete 1492-ben, a Wright fivéreknek a levegőben maradás 1903-ban, az a szlovákoknak a búza 1920-ban.

 

 

 

4) BETEG, NYOMORULT, ILLETVE ARANYOS, DE SEMMIKÉPPEN SEM TISZTELETET ÉBRESZTŐ ÁLLATOK

A címerek világszerte népszerű alkotóelemei bizonyos különleges állatok. Erősen felülképviselt az oroszlán, a sólyom és a sas. Némely egzotikus országok a rájuk jellemző állat címrpajzsra helyezésével próbálkoznak, és jóhiszeműen megmosolyogjuk őket egy-egy énekesmadárért. Ezentúl ez is másképp lesz, hiszen ha már nem nagyságot és erőt közvetítő állatot választottak, akkor legalább egy élethűen megrajzolt helyi lényt. Szlovákiában ez sem nagyon akar sikerülni.

Alsókánya (Jastrabie pri Michalovciach) – A tót galambbal sokáig semmi baj nem volt, aztán a csehektől felheccelve héjává változott, és azóta is a magyarok kalászait próbálja elorozni.

Alsóodor (Nižný Orlík) Összevesztek a szerb sasok a szlovák légtérben… ebből genocídium lesz. Vagy ez a szerb légtér? Vagy a horvát? Vagy az orosz? Vagy a cseh?

 

 

Bányapataka (Banské) – Ez a szarvas inkább őzike szeretne lenni, bár még nem biztos benne. Addig is, amíg eldönti, beállt a vidámparki körhintára.

Beckó (Beckov) – Hanibálovo a neves nagymorva hadvezérről kapta a nevét, aki egészen a Kárpátokig hatolt seregével, hogy legyőzze Bothffy Uhoranus Kornél romongol hadvezér hadait. Egy újabb megfejthetetlen része ez a rendkívül szövevényes szlovák-római kapcsolatoknak.

 

Bezine (Bziny) – A szegény, fogyatékkal élő oroszlán éppen elbotlott a saját lábában, majd ijedtében elhányta magát. A rajzoló talán a Pető Intézetnek szánta a képet, aztán mégis a jelenlegi tulajdonos község vette meg.

Bölényfalu (Zuberec) - A tót fehér kutya kiűzi az uhor aranyszarvast a nem is létező Kárpát-medencéből.

 


Búzásradosa (Žitná-Radiša) – A két bors ökröcske sosem gondolta volna, hogy nem csak a pokol kapuján jutnak át sikerrel, hanem a szlovák címerbizottságon is.

Dunajó (Dunajov) – A génkészletéből ítélve ez a lány valami osztrák pince mélyéről úszhatott fel a Kiszuca patakig. Itt aztán kapóra jött a helyieknek, hiszen a magyar földesúron kívül még soha semmilyen címerbe való dolog nem járt a faluban.


 

Kalenó (Kalinov) – a cseh címernyúl megalkotása után azt hittük, hogy az efféle állatok amúgy nem szerepelnek címerben. Azóta már tudjuk, hogy még egy ártalmatlan mókus is cipelhet mogyorót ott, ahol nemesek rettenthetetlen oroszlánjai mutatták a metszőfogukat egykor.

Kővágó (Kamenná Poruba) – A kis, riadt szemű nyuszi ugyanakkor válhatott címerállattá, amikor a kis, riadt szemű szláv ember államalkotó tényezővé.


Tátraszéplak
(Tatranská Polianka) – Egy génhibás, ráadásul rendkívül beteg szarvas életének utolsó lehetősége volt ez a címer, hogy a nyilvánosság előtt szerepeljen. Pont mint Churchillnek az 1951-55 közti miniszterelnöksége.

Vámoslucska (Lúčky) – Címerszöcske. Magyarázatra szorul ez? Már focicsapatnak is gáz.


Unknown

2 megjegyzés:

András A írta...

:)
Azért mi magyarok is tudtunk heraldikai horrortörténeteket elkövetni! Gondolok itt a sok fogaskerekes-kalapácsos-vöröscsillagos szörnyűségre. Szerencsére ezek eltűntek, de a helyette jöttek között is vannak jó kis förmedvények.

Mutatóba itt a fantáziadús józsefvárosi egy nagy J betűvel, és a megmagyarázó zuglói. Ők nem elégedtek meg egy nagy Z-vel, hátha valaki azt hinné, hogy Zorro itt járt.

András A írta...

Erről én is hallottam, nem is olyan régi a történet.

Instagram