Forrás: origo.hu
Ő maga sem érti mi történt, de arra határozottan emlékszik, hogy nem feküdt plasztikai sebész kése alá.– Többen is feltették már nekem ezt a kérdést a Facebookon és személyesen is, de cáfolnom kell. Nem vettem részt plasztikai beavatkozáson. Mindenkinek csak azt tudom mondani, nincs szilikon a mellemben – jelentette ki Gigi. – Megnőttek! Én sem tudom, mitől, de valóban nagyobbak lettek az utóbbi időben. És persze a melltartóválasztásnak is köszönhetem a látványt – mondta, majd hozzátette, talán az is közre játszhat a növekedésben, hogy az utóbbi időben nem sportolt annyit, mint korábban.
– A nyár elején volt egy kis balesetem, azt hittem, bordatörésem van, úgyhogy jó ideig csak visszafogottan táncoltam Mallorcán. Szerencsére már rendbe jöttem, de közel sem mozogtam annyit, mint korábban. Talán emiatt is lehet, hogy egy kicsit nagyobbak lettek a melleim – vetette fel Gigi.
3 megjegyzés:
:)
Ez igen, ez aztán a hír! Köszi hogy megosztottad.
Tudtam, hogy meg kellett tennem
:D
Köszi, hogy idehoztad, mert én balga a reggeli kávézás közben megint a gazdasági híreket olvastam át.
Felháborítónak tartom azt a feltételezést, hogy egy mallorcai exhibicionista táncosnőnek (milyen finom megfogalmazása ez a ...nak), mellnagyobbító plasztikai műtétje volt. Ez teljesen összeegyeztethetetlen azzal az életformával. A mellek csak úgy nőnek, egyik pillanatról a másikra. Csak abba kell hagyni a sportot és kész.
Megjegyzés küldése