Ezúton nyomatékosan felszólítjuk az Igazságügyi Minisztériumot, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatást, a Kárpátaljai Megyei Igazságügyi Főosztályt, hogy állítsák le a kárpátaljai lakosság születésével és halálozásával kapcsolatos információkat tartalmazó eredeti, illetve másolatban fennmaradt okmányok megsemmisítését elrendelő határozat végrehajtását, kezdeményezzék annak hatályon kívül helyezését.
Emlékeztetjük a hatalom képviselőit arra a tényre, hogy a Magyar Királyság és a Csehszlovák Köztársaság idején kiállított anyakönyvek megsemmisítésével fontos, nemzeti örökségnek számító értékek vesznek el.
Tiltakozunk múltunk kulturális öröksége, szellemi és tárgyi értékeinek és relikviáinak pusztítása ellen. Felhívunk minden józanul gondolkodó állampolgárt, hogy közös erővel vessünk gátat eme pusztításnak, hiszen csakis múltunk ismerete erősítheti meg jelenünket és jövőnket itt, szülőföldünkön.
Ungvár, 2012. augusztus 8.
Az UMDSZ Ungvári Városi Szervezetének elnöksége
A NYILATKOZATRÓL hírt ad a
Galamus Csoport internetes portál is
3 megjegyzés:
"A NYILATKOZATRÓL hírt ad a
Galgamus Csoport internetes portál is"
Helyesebben: Galamus
A tiltakozással egyetértek, hiszen ilyen indoklással az ókori, antik romokat is (pld. Colosseum) földig lehetne dózerolni, mert van róluk digitális másolat - fénykép.
jav
Ha jól értelmezem a problémát, Ukrajna az általuk amúgy sem tolerált könnyített honosítási eljárásban szerzendő kettős állampolgárságnak akar itt beakasztani.
Egy nép, az ukrán, ami most keresi identitását, számunkra pech. Talán össze kellene fogni a legnagyobb kisebbséggel, az orosszal.
Megjegyzés küldése