Pages

Blue Velvet - Soundtrack




"A Kék bársony a David Lynch féle „Filmakadémia” alapvető oktatófilmje lehetne a következő témában: Hogyan csináljunk a végletekig izgalmas, a feszültség súlyától nyomosztó filmet egy unalmas, kisvárosias környezetben, egy ambiciózusnak egyáltalán nem nevezhető történettel? Hát persze: a karakterek. Lynch ugyanis olyan kiválóan mozgatja, építi fel, és fejleszti tovább szereplőit, hogy arra csak a legnagyobbak képesek. Ezen azonban jóval túlmutatott ez a film akkoriban (86-ot írtunk). Az első olyan Lynch-film, amely kritikai- és közönségsikert is elért, alkotói kompromisszumok nélkül. Az életművel ismerkedőknek ajánlatos a Kék bársony-nyal kezdeni. Szinte filmtörténelmet írva, korát megelőzve, mely azóta is a rendező zseni sokak szerint (szerintem azért nem!) legkiválóbb munkája, filmjében először bújtatja bizarr módon az álmos, színpadias kertvárosi környezetbe (fantasztikusan reflektálnak minderre a ragyogó kék égbolt-hófehér kerítés-vörös tulipán-tűzoltókocsinak kedvesen integető, a meseszép pázsitot locsoló férfi képsorai) az emberek által embernek okozta fertő, mocsok és pokol katlanjának fájdalmas valóságát. Furcsa stíluskavalkád ez, néhol fekete humorú vígjáték, néhol pedig sötét, komor, noiros jellegű, félelmetes atmoszférájú krimi-pszichothriller, mely a gonoszság, gyötrelem és őrület mélyére hatol. Talán egyedül a már az ép gyomor által alig bevehető, túlságosan is vastag, sziruppal gazdagon átitatott ecsettel megrajzolt szerelmi történet lóg ki, bár nyilvánvaló, hogy ez is ezt a bizarr, ironikus beütésű kettősséget szeretné megteremteni a filmben. (Jó példa lehet erre az ellentétre a főszereplő Jeffrey gyermeki naivsága és tisztasága, míg a hihetetlenül karizmatikus, fenyegető, aberrált fenevad, Frank Booth közötti ordító szakadék; vagy akár Sandy romlatlan, feltétel nélküli szerelme kontra Dorothy zavarodott, meggyötört, bűnös, enyhén perverz vágyai). Ezzel a művével Lynch gyakorlatilag teljesen kifordítja, lerombolja az amerikai álomképet, destruktív csapást mér erre a békés, idilli helyszínre, s megmutatja a benne élő embereket valós alakját . Ez a rendező védjegye: a napfényes felszín alatt alattomosan megbúvó, gonosz valóság, még a legegyszerűbb személyiségekben is ott lakozó romlottság kínosan lényegre tapintó tematizálása … de még mielőtt túl depresszív lehetne, itt egy rész happy end-del tökéletesen keretbe zárja a történetet. HA valamiért a leírtak ismerősek lennének, ne hagyjuk átverni magunkat: sokan vettek már át „ezt-azt” a Kék bársonytól, de akkor is ez az eredeti! Mindamellett az sem utolsó szempont, hogy talán ez a mester legkönnyebben érthetőbb, legfelhasználóbarátabb alkotása (Az elefántember mellett). Ja és ha véletlen találtok egy levágott fület, inkább ne akarjátok tudni, ki a tulajdonosa."

Unknown

2 megjegyzés:

András A írta...

A zenére emlékszem, a filmre nem, de ezek után meg fogom nézni, ha megtalálom valahol.

lellemese ... írta...

ncoe? :)

Instagram