Keserű vallomások - A Nemzeti Összetartozás Napjára

A falu, melyben felnőttem (Pécs közelében, attól délre egy Újpetre nevű település), többnemzetiségű volt. Eredendően sváb falu, Mária Terézia kori betelepített svábok éltek itt, akinek jó részét a háború utáni kitelepítések során München környékére került. A megüresedett házakba meg felvidékicsaládok érkeztek a Garam mentéről meg máshonnan is. Érdekes visszagondolnom a mai eszemmel arra, ahogy akkor én láttam ezeket az embereket. Az idősebbek még "odahaza" születtek, ők alkották a templomba járók nagy részét, akiknek apám vasárnapról-vasárnapra prédikált. Az unokáikkal pedig együtt jártam iskolába, a délutánokon együtt töltöttük játékkal az időt. Egyáltalán nem emlékszem romantikus nosztalgiára a valamikori otthont emlegetve. A szomszédunk, aki szinte pótnagymamánk volt, néha megmutogatta, milyen emlékeket őriz a régi világból. Gyönyörű paraszti ruhák, népviseletek, szőttesek, dunyha, istállói eszközök, vetőgép. Volt olyan is, hogy egy éjszakát nála tölthettünk, kendőbe bugyolált forró téglával melegítette fel az ágyat, és a vastag dunyhával takart be bennünket. De sokkal inkább a letűnt paraszti világot, mint a hajdan volt otthont idézte fel ezzel nekünk. Nos. Ezzel valami olyasmit akarnék megfogalmazni, de csak így a magam emlékeiből, nem könyvből olvasott tudás ez, hogy hallgatás és feledés sorsára jutott minden a kitelepítés körüli és előtti időből. Nekünk gyerekeknek legalábbis, nem mondták el, mit gondolnak, mit éreznek...
Később kérdezgettem apámat, valaki foglalkozott-e a felvidékiekkel? Olyasmit válaszolt, hogy tűrték, hogy lecseszkózzák őket, később maguk is lecseszkózták magukat, elfogadtak mindent, nem lázadoztak... Ma úgy mondanám: nem ébredtek öntudatra. Máshol olvastam, hogy évekig, évtizedekig várták, hogy hazatérhessenek. Talán, mikor én voltam gyermek, a hetvenes években, már letettek a várakozásról és sok minden másról is. Kérdeztem apámat, hogy írt-e róluk valaki? Egyedül Albert Gábor könyvét tudta megmutatni, az "Emelt fővel" címűt. Abban van egy írás Tóth Imréről, egy református lelkészről, aki jött a gyülekezetével együtt Garamlökről,a magyar kormánybiztosság megbízottjaként működött, és az áttelepülés után is próbált ügyelni arra, hogy a kitelepített falvak lakói lehetőleg egy helyre kerülhessenek. Ez, mint tudjuk, vegyes eredménnyel sikerült. Magába, az alig 1500- 2000 fő lakosú Újpertébe is vagy 10 faluból érkeztek a Felvidékről. Ezt a Tóth Imrét még ismerte apám, mikor oda került a faluba, mert nem messze élt az akkor már igencsak öreg tiszteletes. No, és még ennek ellenére sem voltak akár istentiszteleti kereteken belül tartható megemlékezések... A mai eszemmel meg nem értem, miért nem? Tán tiltott dolognak számított, mint a Trianonra emlékezés?

Az alább szereplő levelek, beszélgetések. Valódiak, nem a képzelet szüleményei. Miután ki-ki elolvasta, tegye fel magának a kérdést: több-e, mint kötelező votum a nemzeti összetartozás?

Én: Érdekelne egy olyasféle útmutatás - hogy az ön szemével nézve kiket és mit érdemes elolvasni ahhoz, hogy a "magyar lélek" és még közelebbről a "felvidéki magyar lélek" mélységeinek megértéséhez?
Engem minden mögött az ott megbúvó ember érdekel, az indíttatásai a tetteihez, az alkotáshoz vagy akár az életben maradáshoz. Amitől ott van az a "mégis" amitől még mindig megéri várni a holnapot...
Pár napig halogattam ennek a levél-félének az elküldését. Most mégis átküldöm, vegye inkább úgy, egy pillanatnyi elmerengés volt, mint mikor a kertben ülve a virágok nézése és a levelek rebbenése közben kigondol valamit az ember, majd maga után hagyja az emléknyomnélküli gondolatot, mikor majd visszamegy a házba...

Gesztenyefa: Felvidéki magyar lélek mélységeit honnan megismerni? Nem tudom, nagyon sok regény íródott a hontalanság éveiről (Duba Gyula, Dobos László, Grendel Lajos), azok alapos lélekrajzot nyújtottak a háborút követő évek felvidéki emberéről, aki még összeszorított fogakkal kitartott.... Azóta kevés ilyen lelki mélységű irodalomi alkotás látott napvilágot rólunk, talán Grendel egy-egy írása...És nagyon ritkulnak az összeszorított fogak is.Talán az önfeladás okát kéne valakinek megírnia - olyan könnyedén asszimilálódunk, hogy még a szlovákoknak is tetszik, a többség iránti lojalitásunkról ódákat is zengenek...Hogyan lett a 10 évvel ezelőtt még évente 7 ezer magyar kiselsősből mára alig 4 ezer a Felvidéken? Elsorvadnak iskolánk, velük együtt mi is. Ma is azt figyeltem a misén a zsúfolt ferences templomban, hogy mennyi ott térdeplő "jó" magyar érsekújvári embernek jártak a gyerekei szlovák iskolába, illetve ugyanezeknek az unokái már magyarul se beszélnek. Ma még megtelnek a templomok a magyar miséken, de mi lesz holnap? Nem lehet mindent a politikára és a széthúzásra fogni! A fogyasztói társadalom elkényelmesített minket, magyarnak lenni már nem olyan felemelő, mint pénzesnek és sikeresnek lenni. Ezért lehet egy szlovák-magyar vegyespárt ilyen sikeres nálunk, a nemzeti értékek háttérbe szorultak 20 év alatt. Akik ebben hittek, akik átélték a hontalanság itteni éveit, ma már ott nyugszanak a temetőkben...De ők sem adták át elég jól a váltóbotot...Az érsekújvári Czuczor Gergely általános iskolában pár éve még 4 osztály volt évfolyamonként, mára már két kis létszámú maradt, bejárókkal együtt, és falvakon is csökken a magyar gyerekszám. Amikor gimnazista voltam, évfolyamonként 3-3 magyar ill. szlovák osztály volt. Ma 6 szlovák és 1 magyar osztály van. Amikor különváltunk 2004-ben, és megalapítottam a Pázmány Péter Gimnáziumot 16 magyar osztályunk volt! Ma 8! Iszonyatos!

Én: Említi Vadkerti Katalin könyvét. Hát, kérem, én azt olvastam. Egy jóbarátomat kérdezgettem, hol kezdjem, hogy bepótoljam mindazt, amit tudnom illene a felvidéki magyarokról? Akkor ajánlotta ezt a könyvet is és mellette mást: Popély Gyula: Népfogyatkozás című munkáját és Gyönyör József munkáit.

Az ön által ajánlott, megnevezett szépírók közül Grendel Lajost ismerem némiképp. Duba Gyula és Dobos László neve eddig ismeretlen volt előttem. Majd olvasgatok tőlük, bár az az igazság, hogy a helyi könyvtár elég szellősen tart példányokat a műveikből. A másik igazság pedig az, hogy a köznép (melynek magam is része vagyok) kevés populáris fórumon találkozhat ezekkel a nevekkel. Ezért is kérdeztem, kit, mit érdemes olvasni? Csak kérdem, belenézett már a NAT kit - mit fog majd megkövetelni a határon túli irodalom terén?
http://dokumentumtar.ofi.hu/index_NAT_magyar_nyelv_es_irodalom.html
Lehet, hogy lennének, lehetnének még újabb irányok? Mert jobbára ez az a keret, amin belül egy átlag magyar tájékozódik, mikor irodalomról, határon túli irodalomról van szó..."

Gesztenyefa: Nagyon jókat olvasott, talán ezeket ajánlottam volna én is. Dubától az Örvénylő időt és az Ívnak a csukák regényeket ajánlom, a kettő összefüggő, valamint a szociográfiai jellgű Vajúdó parasztvilágot,
Dobostól pedig a Földönfutókat. Dobos hosszú évekig volt a Magyarok Világszövetségének alelnöke.

... A tejességhez hozzátartozik az is, hogy életem során 3 ízben lett volna lehetőségem Magyarországon maradni. … Megboldogult szüleim, akik szintén pedagógusok voltak, viszont azt mondták, hogy nekem itt a helyem. 30 évig szolgáltam különböző szinteken a felvidéki magyarságot, de most a pártviszálykodás miatt elegem lett, és kilátástalan itt minden. Szegény igazgatótanító édesapám szokta volt mondogatni, hogy a magyarországi szemében egy felvidéki mindig csak hányavetett és kivetett marad, akit ide-oda sodor a szél...aki felett ide-oda sodródik a határ. A szlovákok szemében meg ott a gyűlölet is...

Lehetséges fegyvereim? Mik lehetnének? Odaát csak messziről szeretik a határon túli magyarokat, közelről nem. A tapasztalat mondatja ezt, nem a keseredettség.

Én: Mit szól az új felvidéki magyar párt indulásáról szóló hírekhez?

Gesztenyefa: Az MKP-val a közös fellépést, talán együtt kiszoríthatják a Hidat. Az emberek a közös fellépés, az egység hívei, és ha látják, hogy ketten meg tudnak egyezni, akkor nyerhetünk vele. De egy újabb, hármas hadakozás végveszélyt jelentene!

Juharfa: Megint és újra csak szétszarják a felvidéki magyart! Itt csak egyetlen egy magyar párt tud érvényesülni ha tetszik ez valakinek ha nem! Csak baszkodjanak! Mi meg majd baszunk menni szavazni...és egyre többen!

Lila akác: Tudod, az a helyzet, hogy itt annyi csalódása van az embereknek a politikai, vagy egyéb "magyar" képviselőkben, hogy már mindenhez kesztyűs kézzel nyúlnak... A Ghymes nagyon jól látja az itteni helyzetet, nem véletlenül... Hisz a "mieink"... "A magyarság szívbe menekül...".

Almafa: Az én történetem:

Anyai nagyanyámat, aki az Érsekújvár melletti Kamocsáról (ottani szóhasználattal élve "selyemgatyás" családból) származott, nagyapám úgy szöktette meg, mert "nem adták"... Szegénynek tartották nagyapámat, aki a lakszakállasi (komáromi járás) népes nemesi családban nem nagyot "jussolt"...3 gyermekük közül a legidősebb.

Anyám (már nem él) - apámhoz (ő sem él már) a II. VH után ment hozzá...Édes, jó apám szintén lakszakállasi származású – akit v. Horthy Miklós személyesen avatott vitézzé...nagyapám földműves volt, amikor pedig kellett, katona ember...

apám őutána örökölte a vitézi címet (én meg utánuk-:) ...Anyám és apám házasságából 6 gyerek született.. - amikor pedig nagyon várták, hogy fiú szülessen, hogy fennmaradjon a név...ugyanis apámnak csak egy öccse volt, aki megmaradt gyermektelen öreglegény státuszban...5 évvel utánam született egy öcsém...Anyai ági nagyszüleimet a másik lányukkal és kisfiukkal kitelepítették Csehországba.... sokat hallottam gyerekkoromban nagyapámtól arról, hogyan vitték el őket zsúfolt marha vagonokban...

Mladá Boleslavba kerültek ahol a cseh gazdák úgy mustrálták őket (bicepszüket, fogaikat...) mint a rabszolgákat...

Apámék az ő házukba költöztek fiatal házasokként, hogy ne rakjanak be oda betelepült tótokat...később valahogy hazakerültek, de egy életre összetörve"...imádni való, jólelkű nagyanyám komoly betegségeket szedett össze,

viszonylag korán meghalt... szegény Póda papa szintén egy életre lebetegedett...és ezek után magába zárkózott, és hallani sem akart soha politikáról ...

másik nagyapámékat Magyarországra akarták áttelepíteni, de "valahogy" megúszták a tiszteletes segítségével... azután jött a vad-szocializmus és apai nagyapáméknak nem volt nyugalmuk a faluban, mert nagypapa nem lépett be

kényszer hatása alatt se a TSz-be és nagy volt a "bűne", mert azt mondták "kardéllel verte a kommunistákat a laki nádasban"...mélyen nemzeti érzelmű ember volt, ahogy apám is...és ennél nagyobb bűn nem létezett akkoriban (sem)...

Az orosz frontot megjárt és ott megsebesült apám állatorvos szeretett volna lenni, de csak az inszeminátorság jutott neki...

dolgos, szorgalmas ember lévén, ebből is szépen el tudta tartani a családot...nem nélkülöztünk...egy "baja" volt csupán apámnak (sokak szerint, anyám szerint is), hogy politizált...soha nem adta fel a reményt, hogy lesz "magyar feltámadás"! -

a falu élén álló mélyvörös komcsi MNV elnök (akkoriban így hívták a polgármestert) megesküdött arra, hogy addig nem nyugszik, amíg a "rebellis" famíliánkat írmagostól ki nem írtja a faluból... (Apai nagyapám 57-ben - azt mondják - belehalt bánatába a forradalom bukása miatt...-:(

Nem volt rossz gyerekkorom - 6 gyerek a családban, igazán nem volt rossz, valamelyikkel mindig ki lehetett jönni...

- nem unatkoztam, mert munkára is befogtak bennünket gyerekeket is, ahogy az faluhelyen járta abban az időben...

- Később anyámat "beszervezték" a nőszövetségbe, csemadokban, meg "tudomisénhova"..., na nem a pártba, de az ilyen mindenféle szerveződések is a komcsi ideológia fészkei voltak...Anyám akkor még nem dolgozott, bár abban az időben már a "szocialista munkásnő" divatja járta és nagyon agitálták, de apám ellenezte...De anyám végül mégis beállt a mészárszékbe "segédnek"...- a mészáros is az egyik pártfunkcionárius volt és ők "felvilágosították" anyámat...és a szövetségeikkel olyan hatást gyakoroltak rá, hogy ezután egyre gyakoribbakká váltak a "politikai" indíttatású veszekedések apám és anyám között...Apám a 60-as évek közepén "véletlenül" motorbaleset áldozata lett (motorral járta munkája során a

környező falvakat...) - nagyon komoly fejsérüléseket szenvedett, de életben maradt...- közben már vett egy telket és kalákában

- akkor ez így volt szokás - felépített egy szép házat és nem sokkal a balesete előtt költöztünk oda ...- 65-ben a dunai árvíz "elmosta" egy élet munkáját és bár állva maradt a házunk, mert a falu legmagasabb pontján állt, de nagyok voltak a károk...

kárpótlást viszont a rebellis magyar nem kaphatott...szüleim házassága ezek után teljesen megromlott, elváltak, a családunk pedig szétesett.

Arra emlékszem, hogy amíg jól éltünk, évente 2-3 alkalommal is volt disznóölés nálunk...Az első darab pecsenye a tiszteleteséknek járt - apám annyira tisztelte a papokat, hogy arra nincs szó...Szerinte - de akkor még mások, sokak szerint is - a pap volt az első ember a faluban!... én ebben nőttem fel...

Istennek köszönhetően, életszemléletem nem siránkozásból, a hiányosságok miatti sírásból és reménytelen nyöszörgésből áll...bár illik rám a pápai mondás: "Pauper natus, pauper vixi, pauper morior." -:) Istennek köszönhetően nem törtem össze, és ma is úgy vagyok, hogy a nyomasztó és visszacsengő nagy kérdéseket nem tudom nem meghallani, a szemétkedést nem tudom szó nélkül hagyni, és nem tudok nem "harcolni"... Kedvenc versem (talán ebből ismerhetsz meg a leginkább) Adytól A KIMÉRÁK ISTENÉHEZ....Megalkudni, bókolni, "nyalni" még életveszélyes helyzeteimben sem tudtam... Voltak ilyenek is...
Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, nemzeti közösségünkre.

Gesztenyefa: Elmondok egy történetet. Szüleimet 1947-ben ki akarták telepíteni Érsekújvárból Magyarországra, de közben megszületett a bátyám, halasztást kértek, és időközben leállították ezt a szörnyűséget. De aztán már ők mentek volna át látva a kilátástalanságot, az akkori jogfosztottságot. Apám jó focikapus volt, és hívták őt Magyarországra védeni. Megjött a távirat: Gyere, minden el van intézve, a Ganz-Mávag-ban leszel portás. A szórakozott titkárnő egyszerűsítette a dolgokat, és úgy vélte, hogy a kapusnál előkelőbb a portás kifejezés, azt meg apám nem akarta csinálni 24 évesen...Így maradtunk Érsekújvárban, és ki tudja hogyan alakul sorsunk, ha akkor szüleim elindulnak. A kitelepítés helye Törökbálint volt. Őrzök minden dokumentumot - a táviratot, meg a kitelepítési "fehér lapot" is, amit errefele egyszerűen dögcédulának neveztek..

Almafa: Valamit még nem írtam meg neked, nem tartottam eddig fontosnak...és nem is szoktam sűrűn hangoztatni (bár gyakran verték a fejemhez!!!), hogy szlovák iskolába jártam és cseh egyetemre...Nem az én döntésem volt ez, Anyám döntött így, talán azért, hogy eleget tegyen "baráti köre" elvárásainak...? Vagy hogy be tudják "indítani" szülőfalumban a tót iskolát???

Máig nem tudom....,de az én esetemben ez nem is számít...

Apám "belenyugvóan" annyit mondott, okos leányka, majd megtanul magyarul is a többitől (testvéreimtől, akik magyar iskolába jártak...), meghogy "ahány nyelv, annyi ember"...

Tényleg okos gyerek voltam...3 évesen már a Kis gyermekek nagy mesekönyvét olvastam...:DDD

Néha elgondolkodok azon, milyen lett volna, ha magyar suliba járhatok...??? Magamon nem tudom felmérni, nem tudom megítélni, mit vesztettem, meg, hogy "behoztam-e a lemaradást" ...???

Annyit tudok, hogy amikor ki szoktam "javítani" a környezetemben élőket családtagjaimat...), hogy ezt így vagy úgy mondják helyesen, akkor sokszor megkaptam, hogy már megint megszólalt a "Lajos", vagy a "Blanka" ...(Lőrincze Lajos és Pécsy Blanka)...-:DDD

Annyit tudok, hogy sokat olvastam/olvasok...szeretem a magyar irodalmat, a magyar történelmet..., mindent, ami MAGYAR!!! - szóval talán "utolértem magamat..."-:)

Egyetlen, ami hasznomra volt a szlovák iskolában az az, hogy pl történelem tanulás közben rájöttem, "ezeknek" nincs történelmük..., hiszen itt minden RÓLUNK szól...-:) ....és ami fontos!!! - Azt mondják, hogyha le akarod győzni az ellenséged, ismerd meg a nyelvét...hát én ismerem! ....és győzni akarok...( Istennek hála, vannak még páran, akik így éreznek és így gondolkodnak), s majd eldől, "hogy ér-e valamit a kardunk.
És hogy ér-e az valamit, Mit együtt kezdtünk és akartunk..." (Ady) -:)

Almafa: Ma itt voltak a lányomék, akinek a férje magyar, de szlovák iskolába járt és ez nagyon észrevehető már a beszédén is..., habár nagyon igyekszik...:)

Nade amikor idejött utána a barátja is és a két színmagyar!!! fiatalember (a másik is szlovák suliba járt) elkezdett egymással beszélni, nem tudtam sírjak, vagy nevessek-e...?-:(

A férjem nem álta meg szó nélkül és mondta nekik, hogy ti vagytok a tipikus "fele magyar, fele tótok!"

Elmondott nekik egy "keleti" (nagyidai a férjem) mondókát:

" Ómama, ópapa siel na velká kaváreny.

Pítali jó zsíros drsková polievka.

Priletela jedna nagy marha muha.

Sadol na ómama nos.

Ópapa bral laví papucs,

svindluje, svindluje, buff!!!

Ómama lezsí na mrtvý zem..." :D

Ehhez hasonló volt a szövegelésük, sajnos.:(((

Nem tudom, hol éltem, de ez eddig valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy mekkora rombolást tud okozni a nem anyanyelvi oktatás, iskoláztatás...:(((

Most minden igyekezetünkkel (férjem és én is) igyekszünk visszaterelgetni őket és a hozzájuk hasonlókat is a jó útra....

Én: Jó, csak akkor is és most is kérdem: mi a bé terv?

Fenyőfa: Nem tudom, már,mi a bé terv

Én: A magyarellenességre vonatkozik a bé terv. Hogy a kisebbségi jogok papíron biztosítva, ám minden elkövetve burkolt vagy nyílt eszközökkel, hogy présben legyen az, aki magyar, saját szülőföldjén nem kívánatos, beolvasztandó elem.
A bé terv - hogy akkor mi is legyen a nemzetmegmaradással? Mert ez esetben csak a magadfélékre igaz, hogy teher alatt nő a pálma...

Fenyőfa: A bé terv? Elfogyunk idővel,mint az indiánok. Nekünk meg az a kötelességünk, hogy hosszabítsuk az agóniát. Kifelé azt hirdetjük, hogy a megmaradásért küzdünk, de ezt csak a teljes hülyék hihetik el, hogy beolvadás nélkül sokáig megy. A családokban egy-két gyerek születik, a képzett munkaerő elvándorol a szar fizetések miatt, és nem jön vissza. Nyugaton meg tudod,meddig marad magyar? Talán a második generációig. Itthon a gazdasági erő olyan magyarok kezében van, aki lojális. Ezt azért cinálják, hogy a kollaboráció vonzó legyen. De a Csonka országban is. Nem ismerek dúsgazdag keresztény-nemzeti értékeket valló, és ebben a szellemben aktív magyart. A politika szintén. A Jobbik a cigánysággal vergődik, ami probléma ugyan, de nem jelentenek veszély a nemzeti létre. Amikor Orbán a Parlamentben kijelentette,hogy egyeztetett az Európai Zsidó Kongresszussal, Vona Gábor szót kért. No, gondoltam, most megkérdezi,hoy ugyan, miniszterelnök úr,mi köze az Európai Zsidó Kongresszusnak Magyarországhoz? Hát azt hiszed, azt kérdezte? A cigányokkal vergődött. Tudud,miért? Mert a Jobbikot pontosan az előbb említettek hozták létre és tartják életben,csak és kizárólag,hogy a magyar jobboldal fogalmát teljesen lejárassák. Hát kb.ennyi. De erről ritkán beszélek szívesen, mert igan sok erőt vesz el ennek a tudata. Majd azért személyesen mondok egy-két dolgot. Jövő héten megyek Pozsonyba, lehet,hogy egy-két nagyobb vállalkozót sikerült megnyerni egy tervnek, amit régóta dédelgetek, csak itt nem akarok leírni.

Én: A pesszimizmus/depresszió akkor népbetegség nálatok, nem?
Azt írtad a legelős levelekben, jól elő kell készíteni... a bármit is. (akkor az autonómia volt a téma)
De belehalni a szépségbe sem kéne. Tak-tak-tak... Idő!

Fenyőfa: Az a prózai igazság hogy én valszeg nem a szépségbe halok majd bele. A depresszió a gondolkodók ,,kiváltsága", a többinek mindegy. Itt is túlsúlyban van a ,,többi".

Én: Bírom az optimizmusodat …

Fenyőfa: Hát,igen. Nálam az optimizmus csak akkor jön elő, ha nem gondolkodom. Politikai értelemben legalábbis. De mindig úgy beszélek,hogy azt higgyék,derűlátó vagyok.

Én: Gondolkodás nélkül leginkább a vágóhídra terelődik az ember észrevétlen, nem?
És milyen vagy, amikor nem optimista? (ha jól értem, amikor gondolkodsz...)

Fenyőfa: Akkor be kell látnom, hogy a magyarságot megmenteni nem lehet, az agóniáját lehet és kell hosszítani. És eszembe jut, hogy gyermekeimnek a szülőföldjükön az apjuk értékrendjével nincs jövőjük. Aki az én környezetemben vitte valamire, mind megalkudott, kollaborált, vagy nyíltan, vagy titokban. De azt is tudom, hogy ezt még magamnak sem szabad elhinni.

Én:Nézd! A nagyszüleim ezért jöttek el Székelyföldről. Ez volt a vállalhatóbb alku.
Van olyan elmélet is, hogy a magyarság genetikai tartalékát átmenekítjük ide a határon belülre. A végeket fealadjuk...
A kisebbségi lét "genetikailag kódolt" - nem sokesélyes játszma amúgy sem.
Hacsak... Szerintem autonómia lehet egyféle megoldás. Csakhogy az egy önszerveződési forma, nem felülről vagy kívülről dobott mentőöv.

Fenyőfa: Az a baj,csak kívülről lehet. Ahogy az első és második bécsi döntéssel. Senkinek sem kellett a náci barátság, de nem volt más kiút. Ha a világpolitika nem fordul gyökereset, nem lehet. A magyar függetlenség csak illúzió. Tudod,miért? Mert a románok, szerbek, csehek,szlovákok stb. nem győztek le bennünket. Nem fegyverrel és erővel hódítottak, ők csak ostor a nagyhatalmak kezében. Tehát mi az a kutya vagyunk, aki a láncot harapdálja, mert aki a végét fogja, nekünk igen nagy falat.
Tehát ebben a világpolitikai helyzetben csak az van, amit mondtam: úgy hosszabbítgatni az agóniát, hogy közben magunk is elhiggyük, hogy nemzetet mentünk. Hát, egy szuszra ennyi.

Én: Mi a fő asszimilációs tényező?
A megélhetés.
A pénz = hatalom.
Adj kenyeret és nemzetiséget adsz.

Fenyőfa: Ezért igaz,amit írtam. Kollaborálsz,,nyugton maradsz", kiemelnek, hogy példa légy, mi lehet belőled,ha jól viselkedsz. És fordítva.

Én: Baszki, nem lehet minden a 22-es csapdája!

Egyébként később jöttem rá, hogy én azt mondtam: cuius regio eius religio - vagyis majdnem. Szóval, hogy adj kenyeret és nemzetet adsz

Én: Ma kezembe került egy Szvatko Pál írás, amelyben a szerző a felvidéki magyarokat ezekkel a jelzőkkel írta le:

„Ijedt, néha lázongó, elkeseredett, panaszos, szürke, ám etikus, kollektivista.”

Van okom azt gondolni, hogy a zömre ma is találó jelzők ezek.
Azt mondják, egy nemzetet az asszimiláció lejtőjén a kultúrája, a hite, vallása és az iskolái állíthatnak meg. És hogy születnek gyerekei.
Ezeket a szociológiai mutatókat nézve - semmi ok a felelőtlen optimizmusra.
Persze jó látni, hogy vannak bizakodó, lelkesítő hangok.
Kellenek is ilyen igricek, harsonák.

Epilogus:

Én: Nézem itt reggel a királyi tévé műsorát, ahol kötelességtudóan beszámolnak a tegnapi EP petíciós bizottsága előtti sikerekről (?)* - és a telefonhoz hívják Boldoghy Olivért, hogy első kézből számoljon be az eseményekről Magyarország népének. /Királyi tévé - itt aztán kristálytisztán érezhető a kormányprogramra emelt tuti: "A magyar kormány minden magyarra számít, minden magyart számon tart, bárhol is él a világban, és szeretne abban segíteni, hogy megélhesse a magyarsághoz való tartozását - idézet Répás Zsuzsannától"

* = soha nem tartottam egy brüszeli bizottásg előtt zajló bármit sikernek, itt is csak talán annyit látok annak, hogy életben tartható a téma, de a konkrét konzekvenciákat illetően vannak kétségeim...
A riporter Obersovszky Péter volt, aki híres arról, micsoda harcos véleményével védi meg a fidesz nemzeti és egyéb politikáját.
A beszélgetés korrektül lezajlott, szó esett arról is, hogy bár ők azzal a céllal szerettek volna jelen lenni a bizottsági ülésen, hogy a maguk jelenlétével és személyével illusztrálják azt a skandalumot, ami az akaratuk ellen való állampolgárságuk elvesztése, felháborító módon kivezették őket a teremből. Ect. ect.
Na, amiért most írok, mert ez idáig olyan téma, amiben nyilván te jobban képben vagy, mint én, Hogy: a telefonbeszélgetés lekonfja így hangzott: "Kedves nézőink, Boldoghy Olivér szlovák vállalkozót hallották. :-/

Füzfa: Gond vagyunk csak mindenki nyakán, akinek örömöt mi okozunk, az a felvidéki libsi elit, a nekünk járó juttatások anyagi élvezöjeként. …meg fogunk dögleni (ezt én mondom)... a sírjainkon fognak táncolni a labancok+tótok+oláhok+ stb.

Pages

lellemese