lellemese

 – fehér mágia - Advent harmadik hetének unalmas-izgalmas zsoltára a magyarországi bibliaolvasó kalauz szerint

A kiindulásom nem változott - az elmúlt héten – a zsoltárok az igen mély református magyar lélek ’hitbeni valóságának’ hordozói voltak és esetleg még ma is azok. A reformáció a szentképeket zsoltárokra cserélte és ezt igen jól tette.

Még két kép:

Debrecen, nagyerdei stadion, magyar református világtalálkozó ’90-es évek eleje, a világ akkoriban úgy volt, hogy változik. Változott is, megkezdődött a Balkán háborúja. Ekkor még létezett bizonyítottan a református néplélek, és bizalommal voltunk afelől, hogy a változásban lesz tér a kiteljesedésére. 60 000-en néztük, ahogy a ’papok táncoltak’, igen csak parádés volt a többszáz palástos lelkész bevonulása, bizonyára a prédikátor is alaposan felkészült az igehirdetésre. Meleg is volt. Nade, ahogy megszólalt a „Te benned bíztunk eleitől fogva” 60 000 torokból, na, az volt a református szívdobbanás – erő, amitől templomok kezdtek épülni, iskolák nyitották ki a kapuikat Kárpát-medence szerte. Ez még egy valós spontán ébredezése volt a reformátusnak. Már ott is ott voltak, a ’leszabályozók’, jó részük palástban, akiknek az a dolguk, hogy a református szívdobbanás erői, az előre (páholy) meghatározott mederbe (el)terelődjenek.

A következő kép, öt év múlva Nagyváradon a stadionban, akkor már öt éve ölték egymást a háborúban, a református-szív-zsoltár zengése ott is hibátlan volt, ám a hatásán túl az eseményről erős képként maradt meg, az a látványos policia parádé és a civilnek öltözött szekus seregszemle, ami a fejkendős nénik énekét őrizte. Ahol a zsoltár megszólal ott készültségbe helyezik a rendvédelmi szerveket. Ez igazán megtisztelő és egyben mulatságos is volt.

Ekkor még nem igazán értettem, hogy nem csak az elcsatolt területeken, sőt elsősorban nem ott. Megértettük. mert mi mindig megértőek vagyunk évszázadok óta, hogy a nehéz idők változásával még messze nem vagyunk kész, meg türelemmel kell lenni, aztán majd a református néplélek is sorra kerül.

(Ám az mégis csak meghökkentő, ha esperesek a kommunista világ elmúltával is írnak jelentéseket az emberről, na, nem az egyház számára. A püspök jelent fel a belügyminiszternél. Egy fő gondnok gründolja a sajtó lejáratásomat. Meg egy szegről-végről rokon fogta a kezében a dossziémat a katonai elhárításnál. stb, stb, stb.)

Csakhogy amíg megértőek voltunk közben eltemettük, a fejkendős néniket meg azokat a bácsikat, akik pár perc türelmet kérve ünneplőre cserélték a munkásruhát, és még meg is borotválkoztak sebtében, amikor bejelentés nélkül beállítottunk hozzájuk hétköznap délután az egyház dolgában értekezni. Nekik már a mennyei kórusban van zsoltáros-helyük. Velük temettük a zsoltáros szívdobbanás, a magyar református néplélek - e világot rendbe hozni képes - zömét.

A ma már igen magas székekben ülő hálózati elterelők persze továbbra is teszik a dolgukat, ahogy a civilnek öltözött szekusok egykor Váradon. Viszket az ujjam a klaviatúrán, hogy néhány pikáns részletet megosszak róluk, meg az elképesztő székjeikről, meg az általam akaratom ellenére megismert dolgaikról néhány szösszenetet, tizen-valahány éves hallgatásom után. Nem a lejáratásukra, hanem a világunk ’működtető motorjainak’ valós – elképesztő - bemutatására.

Majd annak is eljön az ideje, és ez a hely is jó, hiszen annyian olvassák hetente a honlapot a világ minden sarkából, ahányan a Kálvin téri templomot látogatják vasárnaponként, tehát bőségesen elégséges nyilvánosság.

A zsoltár sokkal izgalmasabb náluk, ők is attól félnek igazán, mert ha megárad a zsoltár a református szívben, akkor a fajtánkból eredően az kilép a mederbe terelők elképzelései közül. Azt meg, hogy mikor van a mindent elsöprő zsoltár-áradás ideje az Úristen tudja, nem a szabályozók.

13. zsoltár, alig énekeljük, a szakirodalom is röviden elintézi: - négyszer kérdezi a zsoltáros - meddig még? Tehát egyéni panasz zsoltár a Dávidé feliratú gyűjteményben, amelynek az utolsó hatodik verse dicsőítő hangvételűre vált, megelőlegezve az Úr szabadítását. Ennyi.

Ez inkább unalmas, mintsem izgalmas.

Hacsak nem kezdünk el abból az irányból közelíteni, hogy Ószövetség irodalmi vezérlő elv volt, zsoltár Dávidé, bölcsesség irodalom Salamoné, mindkét irány az Úristen megismerésének egyenrangú útja.

A bölcsességre még csak ráhangolódik az ember, a Kant-i isten-érv cáfolatok ellenére is. Hiszen a párhuzamos kultúrákban pár éve régészetileg megtalált bölcsesség irodalmak ezer évekkel mélyítik ki az eddig ismert szellemtörténeti időket.

Na de a zsoltárok, amiknek keletkezés történetét nem lehet visszakövetni, nem tudjuk milyen helyzetben szólaltak meg először, nem tudjuk hogyan nyertek szakralitást, volt egy zsűri? Kellően hosszan vezette a vallási slágerlistát, akkor bevették az örökzöldek közé, hogy évezredeken átt játszák? Akkor hogyan veszhetett el az eredeti dallama? Az egész zsoltárok könyve egy irodalmi dalgyűjtemény csupán a korabeli PEN-klubból, tényleg? Ez nekem így nem áll össze…- persze lehet.

Valaminek lennie kell, hogy ilyen magas a zsoltárok ázsiója az ószövetségi gondolkodásban is, mint a magyar református szívekben.

Nézzünk egy lehetséges választ, ami kimélyítheti a zsoltárok szakralitását, nem mintha szükségük lenne rá.

Ami jár a fejemben az nyilván nem terjeszthető ki mind a 150-160 zsoltárra, de talán az öt könyv közül az elsőre, a Dávidé feliratúakra, vagy azok közül néhányra igen: - fehér mágia.

(Ezen a ponton az olvasók jelentős részénél lecsap a biztosíték.)

Nézzük a hátországot, amit a biblia mutat: Dávid attól összehasonlítási alap az összes ószövetségi király értékítéleténél, mert ő ’megkérdezte az Urat’ és hallgatott rá.

Így lett az udvartól kihajított katonai vezetőből, sivatagi rablóból nyolc ország királya.

Mi volt a baj az elődjével, Saullal?

Saulnak problémái voltak az Úr megkérdezésével, például, amikor Dávid menekülni kezd előle, és ügyesen az ország akkori fő szentélyéből a nobi papoktól szerez szent kenyereket és Góliát ott az oltárnál tárolt fegyverzetét, mint az ország szabadságának szimbólumát, mert nem említi, hogy Saul halálra keresteti. Szóval a nobi papok berendelése és kihallgatása során a harmadik súlyos vád, ami az árulásukról szól, hogy Dávidnak ’megkérdezték az Urat’! Nem tagadják, azzal érvelnek, hogy de hát eddig is hányszor ’megkérdeztük az Urat’ Dávidnak. Ezért aztán ki is írtja Saul mind a 86-ot akinek ’efodja’ volt. Az ’efod’ az elengedhetetlen kellék az Úr megkérdezéséhez. Egy menekül csak meg közülük valahogy, nevezett Ebjátár, aki persze Dávidhoz menekül az ország fő szentélyének a lerombolása után, és ő lesz Dávid főpapja, aki elvégzi az Úr megkérdezésének szertartását a sivatagi rablóságtól a nyolcadik királyi szék meghódításáig, mert neki van efodja.

Cádok főpap, mint a templom későbbi főpapjainak legitimációs őse, majd később lép a képbe.

Mi maga az ’Úr megkérdezése’ szertartás?

Mózesig kell visszalapoznunk, Amikor Józsué átveszi a katonai főparancsnokságot, azt mondja az Úr, Józsuéval nem beszélek úgy, mint veled Mózes. Amikor ő kivezényeli a csapatokat az efodos papon keresztül kell ’megkérdezni az Urat’, ő pedig sorsvetésen keresztül ismeri meg a válaszomat!

Nos, ez a fehér mágia!

Dávid abban volt igen jó, hogy az efodos pap sorsvetésére bízta a nyolckirályságos birodalmának összeállását. Akkor támadott, amikor a sorsvetés azt dobta, és nyert mindenben.

Igen, de mi volt a ritusa a sorsvetésnek? Ez volt a legizgalmasabb esemény az ország, az országok életében, ennek biztos volt valami liturgiája! Valami, ami feledésbe merült, mert elnyelte az idő visszahozhatatlanul?!

Nem lehet, hogy mindig is itt volt a kezünkben?!

Nem lehet, hogy a zsoltárok ősi rétege ehhez az ’Úr megkérdezése’ szertartáshoz csatlakozóan lett szakrális? Esetleg már az volt Dávid előtt is?

A 13. zsoltár az Urat faggatja, négyszer – meddig még? – aztán egyszercsak a végén felragyog a tekintete és magasztalásba kezd.

Mi lehetett a kettő között? Esetleg maga az efodos sorsvetés és megérkezett a válasz, amire rá kell hagyatkozni, mert már győztél, mert az Úristen eldöntött valamit (ebben volt gyenge Saul)?

Meghatározó szívdobbanások ezek, valami, amiről tudod, hogy az Úristen eldöntötte és neked csak végig kell menned a legképtelenebb utakon is bizalommal, mert ebből valami igen jó fog kialakulni. Dávidhoz fogható mennyiségű katyvasz kevés ember életében adódik, valahogy mégis minden utódjának az ő élete a próbaköve.   

Engedetessék meg egy személyes história. Lecsengett és mederbe terelődött az első spontán templomépítési és intézményalapítási hullám a ’90-es évek végére. A Csepel sziget kimaradt a mederből. Forgolódtunk az ébredezésért és az életben maradásért sok dologban járva. Egy vasúti átjáróban Miskolcról jövet döccent alattam az autó és akkor pontosan tudtam mi a dolgom. Másnap elkérem az iskoláját a Halásztelek-i polgármestertől. Úgy lett. Az első iskola volt, ami korábban nem volt egyházi és egyházi lett. Nem mondom végig a kapcsolódó csodákat, csak azt, hogy a képviselő testületi ülések valamelyikének szünetében bizalmasan megkértek változtassak azon a magatartásomon, hogy amikor a testületi tagok gyaláznak, akkor nem válaszolok hasonló hangnemben és mosolygok, mert elviselhetetlenül irritáló számukra. Nekem tényleg nem volt más dolgom, mint tudni, a gyalázkodásoktól függetlenül már rég eldöntött a kérdés.

Úgy is lett, az Úristen nagy nevének legyen érte dicsőség.

Aztán jöttek a mederbe terelők egyházilag és kormányilag.

Nem részletezem hosszan a ránk küldött kivégző osztagok tevékenységét.

Csak egyetlen nüansz a mederbe terelőkről, pont azok adtak ki kormányrendeletet annak érdekében, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő, akik a minap sajtótájékoztatón zengték önnön dicsőségüket, amiért 700 intézményt adtak át eddig az egyházaknak.

Hiába no, a mi Urunknak van humorérzéke, továbbá a dicsőségét se adja másnak. (nekem se adta)

Csak halkan mondom, bár ezeknek a jó fiúknak mindenhol van fülük, az Úrnál nincsenek véletlenek! Képzeljék, ha ezek az intézmények egyszer a fiúk által nekik rendelt funkciótól függetlenül (értsd: kormányból kipottyanás esetén ejtőernyős leszálló pálya), szóval, ha az Úr úgy látja jónak és igazán megszólal bennük a – fehér mágia - a zsoltár!

Az igazán nagy mosolyogtató valóságot eredményez a ’meddig még,’ kérdések helyébe.

Igazi magyar református szívdobbanást!

Tudják olyat, amitől teljes készültséget rendelnek el a Kárpát-medence minden szolgálatánál és mederbe terelőjénél.

Amikor a magyar református ember zsoltárt énekel, akkor valami módon – fehér mágiát gyakorol, ’megkérdezi az urat’, és ha valami módon elég bátor ráhagyatkozni a válaszra, akkor az, sok országnak érinti a holnapját.

És most, hogy ezt így egybe engedi látnom a mi Urunk a nagy egészet az elsőtől a hétszázadikig és azt, hogy a zsoltár még életre keltheti bennük is a már-már kipusztult magyar református nép-lelket. Máris megbocsátóbb vagyok az összes övön aluli ütésért, után-rúgásért, gyalázkodásért, amire méltattak az elmúlt évek során a fiúk, akik szándékuk ellenére, merő pragmatizmusból így gondolták mederben tartani az elfoglalt egyház struktúrát. Szánalmas kísérlet, „az Isten igéjét nem lehet bilincsbe verni.”

Csak a mi Urunk tudja mikor csendül fel ezeken a helyeken és mikor teszi szakrálissá ezeket a helyeket a zsoltár ’Istent megkérdező’ szava, és a tőle kapott válasz.

Tudják az Úrnál nincsenek véletlenek.

csbz