| Elza fiam, te is meghaltál, lehet már veled beszélni |
| Az élővel nem tudok én, viccelek és elfordulok |
| Nem nézek a szemébe órámat nézem sietek valahová |
| Mindig úgy érzem úgyis fölösleges és haszontalan |
| Hiszen nem tudok segíteni élőn nem tehetek semmit |
| Hiába néz rám remegve hogy majd csodát teszek |
| Én a fiatalságot nem tudom visszacsinálni |
| Egy fűszálat meg nem növelhetek az erdőn |
| Miről beszéljek hát mit hazudjak a többi ostobaság |
| Te is tudtad ezt mikor félszegen összenevettünk |
| S mondtad hát akkor menj ha nincs időd majd legközelebb |
| Holott sejtettük mindketten hogy legközelebb már |
| Vékony viaszfigura fekszik helyeden az ágyban |
| Egy szál lepedővel letakarva furcsa szokás |
| Döbbentté dermedt ibolyakék üvegszemekkel |
| Viaszajkán szinte zavart meglepett mosoly |
| Mint aki mégis csodálkozik hogy ez is lehetséges |
| Hogy az erdő az erdő a titokzatos korallerdő |
| Amiről szóltál egyszer, hogy valahol a sötétben |
| (Ahonnan más „igazi” asszonyok testéből |
| Pufók kisbaba indul, így tanultad régen) |
| Egyszer csak elkezdett növekedni ijesztőn |
| Ágakat és kacskaringós utakat görbített |
| Kapaszkodott és szétfutott bíbor gyökerekkel |
| Míg erdő nem lettél egészen valami tengeralatti |
| Különös táj amit meg is akartál festeni akkor |
| Indákkal a tenger alatt, cserjekorall |
| Korallbozót, aminek más nevet adtak |
| Azok a komoly és szigorú urak, akik voltak |
| Orvosok és hangosszavú erélyes nők, ápolók |
| És cselédek a rosszszagú bérház folyosóján |
| Aminek emeletén vonszoltad magad a műterembe |
| És hallottad, ahogy összesúgnak a hátad mögött |
| S innen tudtad – hogy az az erdő egy híres betegség |
| Amin úgyse lehet segíteni, el szokták titkolni |
| És úgy kell tenni neked is mintha te se tudnád |
| Hogy meg ne sértsd a titkolózókat körülötted |
| Így hát titokban egyedül a kis kávémérésben |
| Függönyt behúzva, szedted elő dobogó szívvel |
| A népszerű orvosi lapból kitépett cikket |
| Melyből sok latin szó közül kettőt értettél |
| Ignorabimus és ezt a szépet: exitus lethalis |
| És láttad Lethe öblét, az Enyészet Szigetén |
| Fekete pineák közt, Böcklin nagyszerű vásznán |
| Ami előtt annyiszor álltál meg a müncheni házban |
| Visszacsavarogva, újra meg újra, a többi teremből |
| Huszonkétéves szép ifjú leány, lelkes növendéke |
| Hollósy mesternek, Lenbachnak, Velasquez bűvöletének |
| S egy bolond festőnek, aki el akart vinni Amerikába |
| De neked csak az volt az élet ami költői és regényes |
| Elza fiam most már elmondhatom én is tudtam |
| Előre, ami történt, látod, ki lehetett bírni |
| S eljátszottam fanyarul, hogy csacsi tévedés volt |
| Hogy az a pap bent volt nálad és éneklő hangon |
| Együtt mondtátok a miatyánkot mint az iskolában |
| És hogy milyen furcsa volt ez jó és félelmes egyszerre |
| Hát igen, tudtam én, hogy neked ezen át kell esni |
| Mégse beszélhettem, ami biztosan tetszett volna |
| Hogy milyen „festői” lesz az, kék ravatal |
| És gyertyák és szónok és magad kinyúlva |
| Naiv középkori szent boldog Mária-arccal |
| Mint egy Botticelli, akiért úgy rajongtál |
| Mesélhetek erről, milyen szép volt az egész |
| Ahogy te meséltél nekem, titokzatosan suttogva |
| Mikor kisgyerek voltam, Andersent és másokat |
| Amitől művész lettem magam is – bizony jó |
| Hogy már nem kell tartani azt az unalmas szokást |
| Hogy a haldoklónak nem illik beszélni halálról |
| Hát mit szólsz, Elza fiam, meghaltál, látom az arcod |
| Ahogy ámulva, éneklő, vékonyka hangon |
| Lelkendezel: „igazán? meghaltam? jaj de érdekes!” |
| És titokban büszke vagy rá, hogy veled ilyen „igazi” dolog történt |
| Mint a többi, felnőtt, komoly emberekkel |
| Apával, anyával, meg régi nagy festőkkel |
| Kitüntettek téged is ezzel a komoly előkelő dologgal |
| Igen bizony és még mit is akartam mondani |
| Tudom már, igen, hogy azóta voltam Münchenben |
| Ahol két évig kóboroltál valamikor régen |
| És mindig vágytál vissza, mert az bizony szép volt |
| Nagy jövő várt rád mindenki mondta akkor |
| Csillogó karrier mint László Fülöp és a többiek |
| (De azóta sajnos megváltozott a világ) |
| Szóval voltam Münchenben, egy éjszakát töltöttem |
| Este érkeztem egyedül és reggel már vitt a vonat |
| Egyedül este ismeretlen város idegen bajorok |
| Rólam se tud senki lődörgök magamban az uccán |
| S ekkor úgy rémlik jártam én itt nagyon sokáig |
| Nem kell kérdezni senkit, a te emlékeiden át |
| Otthon vagyok én – s bejártam éjjel a várost |
| Ódon uccáit, tornyokat és tereket, messze |
| S mindenütt ott léptél mellettem alig pihegve |
| Figyelted az arcom ráismerek-e, sötétben |
| S feleltem magamban hogyne ez a Frauenkirche |
| Ugye itt futottál, könnyű lábbal rajztömbbel |
| Reggel a mesterhez – ez itt a Schack-Galerie |
| Itt másoltad Rubens szőke-fehér asszonyait |
| Lám, itt az árkádok alatt homálylik az a kis Bräuhaus |
| Ahol sietve ettél délben vidám bohémfiúkkal |
| Mert tegnap Joachim hegedült, itt szemben a Konzert-Salonban |
| Ezt meg akarod írni nekem – hol is? – ott a sarokban |
| Milyen csodálatos este volt, mekkora művész Joachim |
| Beethovent hogy érti és „talán mégis inkább |
| Hegedülni tanulok, mit szólsz hozzá? most |
| Isten veled, Fricikém, most megyek Margittal |
| Megnézzük azt az óriási Bavária szobrot” |
| Így bolyongtam Münchenben aztán egyedül ültem |
| Egy kis tabarinban éjjel rossz feketénél |
| S azon tünődtem, torkomra nyelve a könnyek |
| Minden pezsgőnél részegebb, mámorítóbb italát |
| Hogy mi az a fájás, a kis fájás, mindig ugyanott |
| Szivemnek ugyanazon a pontján, valahol mélyen |
| Néha ritkán ha magamban ülök senki se figyel |
| De nem jöttem rá és reggel fütyült a vasút |
| És most még csak annyit, hogy másnap éjjel |
| Mégegyszer láttam Münchent két percre tovább nem |
| Éjszaka megint, utoljára, de most nem az uccán |
| Felülről láttam, bukdácsoló felhők magasából |
| Csillagos ég alatt, villanylámpák hunyorgó ezer szemével |
| Aludt a Város, nem nézte senki fent az égen |
| Álomhajóját, suhanó, ezüstös marsbeli bálnát |
| Felhők és holdfény taván rémes meseszörnyet |
| Busa fején regényes kis német vendéglőben |
| Apró ablakok Vogel és Busch modorában |
| Mint a Fliegende és Jugend szines metszetein |
| S én onnan az ablakból mégegyszer láttam a Várost |
| Amint felpislant, vállat von, percre elámul |
| Aztán – álmos filiszter – fordul egyet az ágyban |
| Fülérehúzza gőzök és párák paplana-csücskét |
| Gondolván álmodott alszik horkolva tovább |
| S a hideg éjben három pont világít csak |
| Őrfény a Zeppelin orrán s az én két macskaszemem |
| Elboruló szem, mert íme, megint szívembenyilallt |
| Az a kis fájás, mégis oly végtelen mély |
| Halálos kínpadnál élesebb és mélyebb |
| És most már tudtam a szót, emlék az ő neve |
| Emlék az, ami itt suhan el velem messze, az éjben |
| Emlék ez a hajó, emlék a város emlék vagyok én |
| Elszáll és múlnak az évmilliók s nem lesz pillanat, egy se |
| Robogó légigép visszarohanó Lethe-hajók |
| Ablaka mellől lesve ki fekete ködben |
| Hogy egymást messe mégegyszer szempillantásra a két út |
| Elvillanva hogy lássalak s te is, és intsünk az ablakon át |
| Csak ennyit, szervusz, isten veled, isten veled! élet, |
| Ifjúság, remegő remény, mámor, félszeg, gyönge mosoly |
| Halk, tehetetlen kis tiltakozás az Éjszaka ellen |
| Naiv gyufaláng amit úgyis elfúj a szél |
| Isten veled, eltünő mult, valaha valóság |
| Véled is, emlék, ismétlődő, elfogyó kép a tükörben |
| S még veled is, magaddal, én lelkem, tompa tükör |
| Isten veled, búcsúzó kezem is mellyel utolszor intek utánad |
| Isten veled jóság, gyöngeség, elmúlás, isten veled isten |
| Isten velem, isten velünk, isten veled, Elza fiam. |
|
|
Az idei magyar érettségiből: Bródy Sándor: KAÁL SAMU Fent a hegyen, Fedémesen, polyák ulánusok éppen akkor cselekedték meg,...
Szerző: anonymus Az önálló szlovákiai magyar politizálás létrejöttét bizonyos szlovákiai körök már 1990-től kezdve nem nézték j...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése