Háy János– A bogyósgyümölcs kertész fia - 24. fejezet
Mindenki Ott volt. Már aki Számított, Öten számítottak különben. A tány Párizsból jött vissza, mert elvitték a szülei, ilyen hivatalos útra, amikor családtagok is engedélyezve vannak, hogy mutassák neki velem szeretkezni lehet meg füstben poshadni egy alsóvárosi kocsmában, de Párizs az nincs. Azért ezt neki, mármint a lánynak számításba kell vennie, hogy most mi felé tart. Egyáltalán nem fogok elvégezni egy rohadt egyetemet sem, egy szar főiskolát sem, s ha mégis, akkor se viszem semmire, Párizsra végképp nem. Mondták a lánynak így képletesen. Ültek a vonaton Párizs felé, és ez volt a szemükben, hogy: na látod. A lány persze kurva szarul érezte magát Párizsban, mert pont szüleivel volt ott és velük elmenni már a Balcsira is tiszta gáz, nem még ilyen messzire, de tudta, most úgy kell viselkedni, hogy jó.
— Párizsban jó — mondta, s hogy beszélt mindenféle párizsiakkal, például egy göndör vörös hajú lánnyal Sorbonne-ról, akik azt mondták, hogy mondjuk március tizenkettedikén Id kell menni az utcára, és meg kel! Fogni a kezét mindenkinek, l5gy összekulcsolódni, mint egy amerikai mjuzikelben a táncosok, ás ezzel azt jelezzük, hogy nem akarjuk, hogy kiirtsák az esőerdőket
például hogy kihaljon nemtom hány rovarfaj naponta. A világ — mondta, hogy ezt mondták a Párisiak — minden Fontos városában ezt csinálják az emberek, persze főleg a fiatalok. Akik még nem tökhülyék. S tulajdonképpen ahol ezt csinálják lehet a világ fontos városa
Nevetett a haverom, csak annyit mondott, Szeged, még azt sem fűzte hozzá, hogy világ meg legfontosabb. A lány csak mondta, hogy mi legyünk zöldek, meg antiglobálisok, persze tiszta piros volt dumától, a borok elfogytak, az egyik haverom citromot nyomott az
arcszeszbe, mert a cukrot már elkeverte.
Akkor a Diófában folytatjuk — mondtam, és lementünk, hogy esetleg egy ezt a tervet kidolgozzuk, amit a lány mondott, mert hogy pl.. Amszterdamban is lesz, és az mégiscsak egy marha nagy hely.
— Borotválkoztál? — kérdezte a lány a lépcsőházban az egyik haveromtól, aki a fordulóban egészen az orrához torlódott.
— Nem mondta csak az arcszesz..
— Nem szar ilyet meginni? — kérdezte.
— De — mondta a haverom —. de banánsampontól habos lesz az ember nyelőcsöve, meg alkohol sincs benne.
— Aha — mondta a lány, s hogy ő akkor inkább nem inna semmit.
— Ennyire különbözőek vagyunk — mondta a haverom, hogy ezért érdekes a világ, hogy ennyi fajta ember él benne, és akkor még nem is beszéltünk az állatokról, a növényekről, meg a földönkívüliekről. Azért meg van ez csinálva, bár lehet, hogy még egy pár nap ráfért volna, vagy legalább a hetediken nem kellett volna lazítani — mondta, és köpött egyet, mert összeszaladt az arcszesz a szájában.
Nem bírom már — mondta a haverom. A sötét utcán ‚mentünk, és mellettem volt, mert a lány éppen magyarázott valamit egy másik haverunknak arrébb, akiről azt hitte, el tud ilyen dolgokat dönteni, hogy kimegyünk-e az utcára. Mert Olyan hallgatag volt, s a csajok mindig azt hiszik, ha az ilyen hallgatag fickók mondanak valamit, akkor az úgy lesz. Olyanok voltak, mint valami isten, aki nem locsog Összevissza, csak cselekszik. Pedig nemhogy teremteni nem voltak képesek, még arra is lusták voltak, hogy kinyissák a szájukat.
Néztem a lányt, ahogy küzd a néma istennel aztán haverom felé fordultam.
— Mit? kérdeztem.
— Hogy — mondta.
— Mi az hogyhogy? — kérdeztem.
— Nem lehet elmondani, szóval az egészet, hogy itt megyünk. Induljunk ki ebből. Hogy hová megyünk, meg hogy honnan jövünk.
— Most ez mért lényeges? — kérdeztem.
— Mert nekem ez Így nem megy, érted, és nem tudok ebbe a sorba beállni — és akkor a haverjaimra utalt, rájuk is mutatott ott az utcán akikkel együtt lakott, hogy tulajdonképpen ő ezeket nem is annyira bírja, csak azért költözött velük össze, mert velem nem lehetett, mert Ugye én egy lánnyal élek, szóval miattam — mondta —‚ szóval én Lőcsölten rá a haverjaimat, hogy legyenek az ő haverjai, s hogy ő ettől már kivan. Egész éjjel isznak — mondta. — Pedig ezt ő mindig is utálta, nem szokott hozzá. A múltkor az egyik haverom — mondta — rajtakapta a másik haveromat az egyik haverom csajával, hogy ott keféltek a nagyszobában, mert
hülye kurva csak azért költözött oda, hogy a többi haverunkkal is kefélhessen, és akkor nekirontott, pontosabban először a konyhába a késért, aztán berúgra az üveges ajtót, mert a másik haverom már közben becsukta, és kiabált ki hogyne legyél hülye, és börtönbe kerülsz a kurva csaj miatt, de nem lehetett megállítani, berúgta az ajtót, s a másik haverom menekült, először szoba túlsó oldalába, a teraszajtóhoz, aztán ellökte az egyik haveromat, aki már szúrásközel volt és kiszaladt de nem tudott a bejárati ajtón, mert rajta volt a biztonsági lánc, nem is tudom — mondta—, mi a szarnak egy ilyen lakótelepi lakáshoz biztonsági lánc, ki a fasztól féltik, szóval csak a konyha felé. Belökte az ajtót, és felmászott a konyhapultra, meg a mosogatóra, az egyik haverom utána S a térdénél hadonászott a késsel, a másik haverom akkor nem tudott mit csinálni, lendített lábán és kirúgta a kezéből a kést, aztán belecsördített a szájába, bazmeg bőrcipővel, az egyik haverom az ajkához kapott. ömlött a vér belőle, s amíg a vérrel volt elfoglalva, addig a másik haverom leugrott a konyhapultról, és kirohant a lakásból akkor a véres haverom elkezdte keresni a csajt, hogy legalább őt leszúrja, ha már a másik haverom meglépett, de az már nem volt ott, mert közben elhúzott, hogy más fickókkal költözzön össze, akikkel normálisan lehet kefélni, nem csinálnak ebből ilyen érzelmi ügyet.
Nevettem, hogy azért állad jófejek a haverjaim, hogy ilyeneket csinálnak, mert ez azért nem történik meg mindenütt, hogy különlegesek, mondtam, tulajdonképpen ezért a haverjaim. Mire a haverom mondta, hogy ő ezt nem tartja annyira viccesnek, és tök kikészült, mert ott ült a kisszobában és végig hallotta az egészet, s még gondolta, leállítja a véres haverunkat, de az ellökte, hogy menj a picsába, neked ehhez semmi közöd hülye buzi könyvkukac.
— Nem kéne ebből ügyet csinálni — mondtam, ő meg, hogy de ehhez jön még, hogy másnap bemennek ahhoz a hülye picsához ókorszigorlatra, és hányast kapnak, na hányast.
— Hányast? — kérdeztem. -
— Az egyik ötöst, a másik négyest. Es én hányast kapok ?
— Hlányast?
— Kettes; érted, kettes; pedig három hetet tanultam rá, Pont erre a hülye vizsgára, pont erre, és mégis kettes. Es azt mondta a csaj, hogy örüljek a kettesnek, mert meg is buktathatott volna, mert például azt sem mondtam meg, hogy ki volt Odüsszeusz kutyája, hogy hogy hívták.
— Mért nem mondtad meg, mindenkitől ezt kérdezi?
— Pont ezért, mert mindenkitől ezt kérdezi. Egyszerűen én ezt nem tudom csinálni, hogy én ezt kimondjam, amikor már évek óta ezt kérdezi, és már mindenki tudja. En ezt nem tudom neki mondani három hét tanulás után. Kérdezzen Valami mást. Odüsszeusz macskája Vagy mit tudom én mi a faszt.
— Nem volt.
— Mi nem volt?
— Macskája mondtam már bent a Diófában, s hogy egy sört.
Ez volt kedden, és csütörtökön már nem volt ott, mert összeomlottak az idegei. Egy hónap múlva jön ki a kórházból, beugrott, csak búcsúzni, hogy most elmegy szüleihez, de a Dead Kennedys kazettát itt hagyja nekem. Be is tettem, a Kill/ kill kill kill kildöpúr ment. A másik oldalán Clash Van — mondta—, a legjobb. A Joe
Strumnier mindig is jobb volt, mint a Johni Rotten Sex Pistolsból, mert a Johni Rotten egy Ócska pozőr.
egy ilyen szalonpunk. Különben — mondta egy szünet után, a kazettán már a Kalifornia überallesz szólt.
— megunta ezeket a hülye tervheket is minden éjjel Diófában vagy az alsóvárosi kocsmában, hogy mit fo gunk másnap csinálni, amit persze nem csinálunk me A legjobban azt utálja, hogyha már nem csináljuk meg, se nem robbantunk, se nem szurkáljuk ki a rendőrkocsik gumiját, akkor mért nem olyanokat tervezünk amit tényleg nem lehet megcsinálni. Az is szar, hogy az ő faterja művházigazgató, és az ilyen fontos állás, lesz legalábbis vidéken, ahol laknak a szülei, biztos párttag is ezt mondjuk nem tudja, de biztos, és neki tök rossz mindig csak szoronghat, hogy az ő faterját s áttételesem akkor ugye őt is ezek tartják el. Mondom, ez hülyeség szerintem az én faterom is így volt, mert biztos másképp ebben az országban nem lehetett volna valaki bogyósgyümölcskertész.
— Jó — mondta —‚ de ez az egész Olyan jól hangzik szerintem — mondta—, nincs is több ilyen, csak a te Faterod. Meg hogy már nem is él, és akkor már ezt egészet nem ehet így számolni, Szóval összevetni az élő faterjával.
— Tényleg — mondom—, milyen egyedi dolog volt faterom, ez akkor nem is jutott eszembe, amikor élt, mert ez olyan természetes volt nekem, hogy ő egyedi. Mint mondjuk a hóhérok.
— Mi van a hóhérokkal?
— Az is olyan különleges foglalkozás, mint a fateromé. Az azért marha jó foglakozás, nem? Most tényleg mondjuk voltak időszakok, amikor sok volt a munka, de most már szerintem egy napot se dolgoznak évente.
— Erre nem is gondoltam — mondta a haverom.
— A többi napon meg azt csinálsz, amit akarsz.
— Ez baromi jó. Nem tudom, akkor is be kell azért járni? Mondjuk ügyeletet tartani?
— Hogyhogy?
— Hát, hogy ha mégis hirtelen dolgozni kell, akkor kéznél legyenek, vagy mit csinálnak a szabadnapokon.
— Biztos Van nekik ilyen kiskertjük a Balcsin, aztán ott vannak. De nem tudja róluk senki. A szomszédok úgy dumálnak velük, mint egy hétköznapi fickóval, hogy Lacibácsi, milyen jól nőnek a virágai, meg a lugasa milyen fasza. Nem mondja persze a Lacibácsi, hogy embervérrel öntözöm, azért.
— Ahhoz is kell diploma — kérdezte a haverom —‚ hogy hóhér legyen az ember?
—A, Szerintem ahhoz elég egy érettségi, meg valami tanfolyam.
— Van ilyen? — kérdezte a haverom.
-Mi?
— Hát, hóhértanfolyam? — kérdezte, s hogy papírt is adnak-e róla, hogy okleveles hóhér, vagy hogy a francban van, nem értem.
— En Sem — mondtam.
— Es ott, ahol már nincs halátbüntetés, Ott mi van? Tartják azért a fickót, hátha újra bevezetik? Milyen érdekes , a középkorban tök szar lehetett hóhérnak tenni, most meg szinte a legjobb melók közé tartozik. Ennyire változik a világ, hogy a szarból lehet tök jó is — mondta a haverom, s hogy most már jól van, de legfeljebb levelezőn jár sutiba, mert tulajdonképpen ettől készült ki a tanulástól, meg a haverjainktól, de majd jön hozzánk, ne féljek, és hogy a lányt ő nagyon szereti, meg milyen jó hogy ő van legalább, és miatta tudunk
csak élni, mert ő Olyan biztonságos, tényleg, hogy neki ilyen soha nem lesz, és mennyire irigy
— Hát igen — mondtam, és nem árultam el arról, amit nem tudott.
Feküdtünk az ágyon, a haverom már régen nem volt Szegeden, s tulajdonképpen mi sem ott voltunk, csak lakásokban, amelyikek Szegeden voltak, de lehettek volna máshol is, mondjuk Párizsban vagy Amszterdamban, Olyan városokban, amelyek tényleg fontosak voltak. Fontosabbak más városoknál, és fontosabbak nálunk is. Hogyhogy? — kérdezte a lány. — Hogy lehetne egy város fontosabb nálunk? Nem tudom — mondtam — csak úgy érzem, hogy van ilyen. Szerinte nincs — mondja. Nem volt rajta már ruha, a hátán csúszott
kezem, le egészen a bőrön, aztán a lábán játszott, ezt szereti — mondja Min a lábadon? Nem — mondja —hátamon. Akkor oda visszahúztam, és az ujjaimmal épphogy érintettem. Megrázkódott. Fú, de jó és ne akarjam még, hogy megforduljon, pedig akartam, és számoltam az időt, mennyit kell még várnom, hogy ez megtörténjen. Most — mondtam magamban, húztam rajta, ő elégedetlen volt, a kezem még a hason, úgy, minta háton, hogy ne érezze, mennyire és mit akarok. Látszott a fürdőruha nyoma. Nem pusztította cl a tét. Milyen Szép vagy — mondtam. Es arra gondoltam, milyen szép volt, amikor nyáron hevert a strandon. Hideg volt, fújt a szél, északi tenger. A teherhajókat néztem, ő meg, hogy most miért nézed, és mért nem engem. Nem tudom, mondtam és csorgott a könnyem a hajótól, ahogy úszott a vízen, és a félelemtől, hogy egyszer majd megfulladok.
— Ki csönget? — kérdezte.
— Mért valaki csönget? és tényteg csöngetett valaki. A haverjaim voltak, akikkel a haverom együtt lakott. Kimentem, törülköző volt a derekamon. Mi van, hi rödtél? — kérdezték, Igen — mondtam, és hogy még nem vagyok kész. Mért néztek olyan lebaszott fejjel? Elmondták. Majd utánatok megyek — mondtam, és becsukram az ajtót.
— Kik voltak?
— Ők — mondtam.
— Mit akartak?
— Csak, hogy menjek utánuk a Tiszavirágba.
— Es mész?
— Most nem — mondtam, és mellé bújtam. Megint úgy feküdt, hogy a hátát értem. Lassan fordult. Bele mozgásba.
Kipirosodott az arca, a szemhéján is lüktetett a szíve. Orromat végighúztam a hasán. Vizes volt. Amikor az arcom a szeme elé ért, mondtam, hogy a haverjaim mit mondtak, s hogy ezt nem akartam korábban. Erre, hogy mit képzetek, egy rohadt érzéketlen szemétláda vagyok. Mondom nem, épp ellenkezőleg, ezt úgy is lehet érteni hogy nagyon is érzékeny, s hogy Őt óvtam meg ezzel, hogy nem vágtam a pofájába szeretkezés előtt — akkor már, így üvöltöztünk, hogy pofájába —‚ amikor ott feküdt meztelen, hogy nem dobtam rá
meztelen bőrére. O meg kapdosta a ruhákat fej, hogy egy fasz vagyok, egy rohadék önző dög, csak az érdekel, hogy lefeküdjek vele, Semmi lélek nincs bennem, és elrohant.
A haverjaim már ott ültek a Tiszavirágban.
— Hogy volt? — kérdeztem.
— A faterja adta neki kölcsön — mondta az egyik haverom.
— Szar lehet a faterjának most — szólt a másik.
— Mért? — kérdezte az egyik.
— Ha előre tudja, biztosan nem adja kölcsön.
— Ezt nem lehet előre tudni — mondtam.
— Szóval — kezdte megint az egyik haverom — utólag meg azt nem lehet tudni, hogy direkt vagy Véletlen.
— Micsoda?
— Hogy direkt vagy véletlen ment át a másik sávba. Tulajdonképpen mind a kettőt el tehet képzelni. Meg hanem jön a busz, akkor végülis át is mehetett voha.
— De jött — mondta a másik haverom.
— Aha — mondta az egyik.
— Az Van mondtam — ‚ hogy nála, mármint a haveromnál a véletlen is Olyan, mintha direkt votna.
— Hogyhogy? kérdezték.
— Hát úgy, hogy — kezdtem bele, de abbahagytam. mert belépett a lány, bár amúgy sem tudtam volna mit mondani mert tökhülveség ez a direkt-véletlen dolog olyannal kapcsolatban, ami már megtörtént. Odajött hozzám, mellém ült, a vállamra tette a fejét.
Megfogtam a kezét, mint az egyetemisták Amszterdamban, mintha az esőerdők miatt tüntetnénk. Vastag pulcsi volt rajtam. Nem éreztem, hogy hullik a könnye
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése