lellemese

Varró Csaba

1937. április 20-án Kőhalmon született. A forradalom előtt technikusként dolgozott a Magyar Optikai Művekben, majd a munkástanács tagjává választották. A forradalom leverése után első fokon halálra, másod fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban szabadult. Később technikusként, szervezőként dolgozott.

A Magyar Optikai Műveknek voltam az egyik fiatal, 19 éves technikusa. Mikor meg kellett választani az üzemi munkástanácsot * és minden műhely megválasztotta a maga delegáltját, akkor felállt az egyik fiatal és azt mondta: - Ezt a forradalmat a fiatalok csinálták, hát akkor miért nincs egy fiatal sem a Munkástanácsban? - Ezek után közfelkiáltással engem választottak meg. Én voltam a legfiatalabb, nekem nem volt családom, így minden olyan futárszolgálatot és kézbesítést rám bíztak, ami életveszéllyel járt. Én meg teljesítettem a kapott feladatokat. Aztán amikor megalakult a központi munkástanács, akkor - mint ilyen mozgékony legénykét - oda is engem delegáltak. Miután nekem volt a feladatom, hogy a Magyar Optikai Művek őrségét megszervezzem, ezért nagyon sok kézifegyvert gyűjtöttem össze. A karhatalmistáknak az volt a módszerük, hogy megvárták, amíg a munkások kijönnek és eltávolodnak a gyártól és csak ott ütötték verték, ott csaptak le rájuk. A fegyverek miatt azonban nem mertek bejönni a gyárba. Ezek a fegyverek később nagyon kellemetlenné váltak. (...)

November 4-én vasárnap ez a vicc járta Budapesten: - Tudjátok, hogy miért hajnalban jöttek be az oroszok? Azért, mert még aludtak a pesti srácok. (...)

A foglyok a börtönben a fűtőcsöveken keresztül morzéztak, hogy '57 november 7-én az ünnep alkalmából amnesztia lesz. Én meg visszamorzéztam: - Egy fészkes fenét! Most ítéltek halálra! - Na, utána csend lett.

Mikor a fellebbviteli tárgyalásról - ahol életfogytiglant kaptam - visszavittek a börtönbe, az egyik hóhérsegéd teljesen szürke arccal odalökött a falhoz és azt kérdezte: - Mi van, Csaba? - Életfogyt!" - válaszoltam. Látszott, hogy nagy kő esett le a szívéről, mert így nem kell, hogy a kötelet a nyakamba akassza. A vacsoráját, ami jó borjúpörkölt volt, odaadta és azt mondta: - Magának tettem félre, egye meg! - Tehát a hóhérsegédek is ilyen lelkiállapotban voltak! Mert tizenhét - tizennyolc éves fiúkat, lányokat felakasztani - hát nagyon kérges szívű embernek kellett annak lenni, aki nem rendül ettől meg! Rettenetes volt, amikor vitték ki a többieket a kivégzésre, mert az én cellám az ajtó melletti első cella volt, és mindenkit ott vittek el előttem. Amikor levették a hullákról a vándorvasat - amivel a kezüket - lábukat összehúzták, hogy felférjen mindenki a kétméteres akasztófára - azt oda dobták le a földre, a cellám ajtaja elé. Az volt a legrosszabb, amikor azt kiáltották: - Fiúk, ne bosszuljatok meg! - Hősök voltak, akik életüket adták a forradalomért. De akik ártatlanul meggyilkoltattak és mégis azt kiáltották: - Ne bosszuljatok meg! - valahol ez volt a forradalom legszebb pillanata, ez volt a legszebb gyümölcse.