lellemese

 Leél-Őssy Szabolcs és Adamkó Péter írása A Földgömb című folyóirat legújabb számából.

A feltárás - apák és fiúk többgenerációs munkája

Mi történt a hegyen 1984-ben? Akkorra a Rózsadomb környékén már alig akadt beépítetlen terület: amit eleink a kedvezőtlen adottságok miatt kihagytak, az újkori trend okán is felértékelődött: ragyogó műszaki megoldásokkal minden meredek lejtőre újabb és újabb villacsodákat építettek - egyre inkább külső-belső úszómedencével.

Állami tulajdonú helyszínünket - ahol egy évszázaddal korábban még jövedelmező bortermelés folyt (a felfedezés idején még megvoltak az eredeti szőlőművelő teraszok) - a belügyminisztérium szemelte ki. Saját lakótelep építésébe fogtak: 34 épületet terveztek, házanként 7-8 lakással, ABC-vel, óvodával. Ha mindez megvalósul, valószínűleg sohasem kutathattunk volna a mélyben...

Amikor 1984 januárjának végén egy R-6 jelű markológép az A-11 számú épület alapozógödrét ásva felszakította egy barlangjárat gömbfülkéjének tetejét, a -11°C-ban vastag páraoszlop emelkedett a magasba. Az építkezésen dolgozó sorkatona, a barlangász múltú Farkas László rögtön rájött, hogy a pára csak egy (ismeretlen) barlangból jöhet! Átszaladt a Pál-völgyi-barlanghoz, ahol szólt Károly Gábornak, aki pedig riasztotta a budapesti barlangkutatókat: itt a lehetőség egy új barlang felfedezésére!

Jöttek is sokan, ám a várt gyors siker elmaradt, és különben is hideg volt. Napról napra csökkent az önkéntesek száma. Csapatunk azonban kitartó volt: minden nehézség ellenére mélyítettük a kutatójáratot (itt sosem volt természetes barlangi lejárati folyosó), a huzat útját követve hatoltunk egyre lejjebb, keresve a mélyben valahol megbújó, reményeink szerint nagy barlangot. Közben folyamatosan tárgyaltunk a kivitelező Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalattal és a megrendelő belügyminisztériummal. Újabb és újabb haladékot csikartunk ki a munka folytatásához, amelyet végül április 4-ig engedélyeztek. A "felszabadulás ünnepéig" célhoz kellett érnünk! És amikor már szinte senki sem bízott a sikerben, április 2-án a barlang (részben) megadta magát: megnyílt az út lefelé.

Újabb egy hét megfeszített munka után sikerült a felső Omladék-labirintusból bejutni a barlang nagyméretű, addig ismeretlen gazdagságú és szépségű járataiba. A sikerben szerepe volt a nagy tudású idősebb generáció tanácsainak is: Dénes György, Kessler Hubert és Leél-Őssy Sándor többször is felkereste a bontáspontot, és mindig konzultáltak velünk a "hogyan tovább?"-ról.

Mindennapos munkával - rengeteg omláson, eltömődésen keresztül, több tucat részletben - másfél év alatt 5,6 km-es járatrendszert sikerült felfedeznünk. Ám aztán megtorpant a kutatás, és csak 2005 körül indult be újra, ismét intenzíven. Addigra nőtt fel az újabb generáció, fiaink nemzedéke: ma már ifj. Adamkó Péter, Leél-Őssy Csaba és Leél-Őssy Zsolt (ők már a harmadik nemzedéket alkotják) együtt dolgozik Dolgos Miklóssal, Putz Ádámmal és a többi fiatallal az újabb járatok felfedezésén - felhasználva helyismeretünket és Borka Pál segítségét is.

Az eredmény - világhírű természeti csoda egy nagyváros házai alatt

Mára már közel 6,5 km hosszan ismerjük a barlangot, amelynek szintkülönbsége meghaladja a 100 métert. A hegy tetején nyíló bejárattól indulva 15 méterre közelíthetjük meg a Duna szintjét, és reméljük, ha megtaláljuk a Molnár János- és a József-hegyi-barlang közti járatokat, akkor a Duna szintje alá is lejutunk. Mert a Molnár János-barlang langyos karsztvízzel kitöltött járatainak 2000-es években felfedezett végpontja 100 méterrel húzódik a Duna alatt.

De miért olyan érdekes mindez?

A látvány elképesztő. A falakat kalcit-, aragonit-, gipsz- és baritkristályok burkolják, a legtöbb helyen nem is látható a befoglaló 40 millió éves, eocén kori kőzet: a szépvölgyi mészkő és a felső szinten a budai márga. (A legmélyebbre lenyúló járatok - a Természet temploma, ill. az Üvegpalota - leérnek a triász időszaki, 200 millió éves Mátyás-hegyi Formáció rétegeibe.)

Bár baritot viszonylag kevés helyen találunk, a másik három ásvány a fő- és az alsó járatszinten szinte mindenhol előfordul. Legalább 25-féle megjelenési formában (borsókő, cseppkő, kalcitlemez, barlangi kúp, gipszcsillár, gipszkéreg, árvalányhaj stb.) láthatjuk káprázatos kristálycsoportjaikat. Egy részük - a karfiolra emlékeztető felszínű, vastag kalcitkérgek, a kalcitlemezek, a medenceujjak - közvetlenül a barlangot kioldó és egy ideig (csökkenő vízszinttel) azt még kitöltő meleg vízből váltak ki, más részük a meleg víz szintje fölött, annak párolgásával összefüggésben jött létre: ilyenek a közönséges borsókövek és az aragonit-dolomit anyagú tűkristályok.

A képződményeken végzett uránsoros kormeghatározás szerint a járatok 500-600 ezer évvel ezelőtti kioldódását követően a meleg vizes eredetű kiválások többnyire 200-400 ezer éve jöttek létre (az Üvegpalota alján csak mintegy százezer éve). A barlangi tó párolgásából származtatható ásványok minden járatszinten értelemszerűen fiatalabbak a meleg vízből kivált kristályoknál.

A karsztvíz szintjének végleges lesüllyedése után a járatok szárazzá váltak, és megindult a beszivárgó hideg vízből is az ásványkiválás: e folyamat termékei a gipszképződmények, ill. a cseppkő, vagy az üveggömb-borsókő. Mindezeken túl pedig a barlang értékei közé tartoznak a látványos oldásformák, a szabályos gömbfülkék és a részlegesen kifejlődött gömbüstök is.

* * *

A József-hegyi-barlang lezárt, látogatásához szakmai indokok, engedély és barlangjárási gyakorlat szükséges.

Az írás megtekinthető képgalériával kiegészítve megtekinthető az origo.hu - Tudomány rovatában!