Pages

Ferenczy Ödön - Harc a kémek ellen


1946-ig működött  Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE).  1873. augusztus 10-én
alakult meg Ótátrafüreden. A Magyar Királyságban ez volt az első, a világon a hetedik turistaegyesület.


Feladatának tekintette az egyes hegységek komplex feltárását, turistalétesítmények (turistautak, menedékházak, kilátók, források) létrehozását és fenntartását, hegyivezetők és hegyimentők képzését és szolgálataik működtetését.



Az alapítók és az első vezetők között olyan tekintélyes nevek találhatók, mint Eötvös Loránd, Lóczy Lajos, Téry Ödön, Thirring Gusztáv illetve a nekünk most érdekes név - Ferenzcy Ödön.


A trianoni békeszerződés aláírásával a többezres taglétszámú MKE szinte teljes működési területét és osztályait, valamint vagyona nagy részét elvesztette, működését Csehszlovákiában betiltották. 
 

A nagy tekintélyű polgári turistaegyesületet a II. világháborút követően 1946-ban megszüntették, vagyonát államosították. 

Ferenczy Ödön - Harc a kémek ellen munkája 1938-1942 között 5 kiadást élt meg és többtízezer példányban készült.

A kötet szerepel a Fasiszta, szovjetellenes és antidemokratikus könyvek jegyzékén

A kötetre az újvidéki templom tornyának háborítatlan porlepte csendjében találtam és mivel online aukciókon gyakran találkozni a művel, de olvasható változatban nincs fenn az interneten, így pótoltam a hiányt! A teljes mű az alábbi linken   teljes terjedelmében elolvasható!

Unknown

3 megjegyzés:

arandria írta...

A szövegből ráismertem, ez az a könyv, amit szkenneltél. Első munkának egész jól sikerült, csak sok felesleges oldaltörés meg szóköz maradt benne, ez még utólag is korrigálható. Nekem a legjobb eredményt az adta, amikor a felismert szöveget minden formázás, sor- és oldaltörés nélkül mentettem.

Régen sok kémfilm készült, szerettem őket nézni. Mostanában nincsenek ilyen filmek, és nem is nagyon beszélünk kémkedésről, pedig ha van nemzetbiztonsági hivatal, akkor nyilván munkájuk is van. Még arról se beszélünk, hogy kiknek áll(hat) érdekében ellenünk kémkedni. Kár, hogy ide nem lehet képeket beilleszteni, majd e-mailben küldök valamit.

arandria írta...

Majd elfelejtettem megkérdzeni: hogyan jutottál el az újvidéki templom porlepte tornyába?

Unknown írta...

még folynak az utómunkálatok
:)

Instagram