lellemese

Jó reggelt, szép napot, ragyogó hetet, aranyos Lányok, kedves Fiúk! Netszerte kisezerszer felbukkan, hogy állítólag ma volna a cigányság világnapja, amely voltaképpen egy tavaszköszöntő ünnephez kötődik: állítólag "ezen a napon indultak tovább a romák a téli szálláshelyükről vándorolni”… Minél mélyebbre próbáltam ásni magam a témában, annál inkább meggyőződésemmé vált, hogy efféle világnap nem volt, nem is lehetett soha – egyszerűen már csak azért sem, mert "nem úgy van az…" Hisz ugyan miért is épp József napon szednék hagyományosan a sátorfájukat: ha már a "hová?" is tökmindegy, miért ne lenne mindegy a "mikor?" is. Meg aztán a hivatalos cigányünnepet, a "romák világnapját" amúgy is április 8-án tartják - egy 1971-es világraszóló tanácskozás emlékére. Persze egy napot mindenképp érdemes rászánnunk az esztendőből a hazai népesség 5-10 százalékát kitevő cigányságra, lehet ez a nap akár a mai is. Ne szépítsük: a cigánykérdésben (is…) mélységes indulatok dúlnak a világ bármely pontján, ahol csak fölmerülhet a probléma – jogos és jogtalan sértések és sértődések meg félelmek borzolják a kedélyeket minden oldalról. Amiben egyetérthetünk az csak annyi, hogy a probléma valóságosan létezik. De hogy mi maga a probléma lényege, az bizony már ezerszer kérdéses. Másképp látja ezt minden náció - egyelőre jellemzően Európában és persze Ázsiában, ám ahogy az újságok híradásait nézzük: most már Kanadában is… (Tudnivaló: a cigány népesség a XX. századra már mind az öt kontinensen megjelent…) A világban nagyjából 8 millió körüli cigány élhet - semmiképp sem közös nyelvvel, nem is egységben, és sehol sem nemzetként. Önállósodási törekvéssel eleddig nem is igazán lehetett találkozni – sőt az esetleg felkínált lehetőségnek már ötletét is elutasították. Maradjunk házunk tájánál: Csonkamagyarországon a cigányok lélekszámát fél- és egymillió közöttire teszik a szakemberek, azaz a népesség 5-10%-áról van szó - a népcsoportok tekintetében a következőkről van szó: romungro, lovari, cerhari, gurvari, mašari, khelderaš, čurari, drizdari, sinti, băjás. (Az egyes népcsoportok nevei a nemzetközi romani helyesírást követik, kivéve a beást, amely saját írása szerint băjás formában szerepel.) A legnépesebb honi cigányság kétharmadást a magyarcigányok (esetleg magyar cigányok…), azaz magyar nyelvű romungrók alkotják. Ők külföldön önmagukat magyarnak vallják, míg szülőföldjükön általában romák vagy cigányok, akik megkülönböztetik magukat a nem cigányoktól (gádzsók).  Ennek ellenére a többi roma csoporthoz képest sokkal szervesebben integrálódtak a magyar társadalomba.  Ez a népcsoport mint muzsikus cigány is ismert, sőt e kifejezést hagyományosan nagy előszeretettel alkalmazták magukra nézve azok a romungro csoportok is, melyek gyakorlatilag nem is foglalkoztak zenéléssel, ezzel mintegy elhatárolódva az egyéb, sokszor nem szalonképes csoportoktól. A magyarcigányok művészete (főleg a zenészeké) az évszázadok során a magyar kultúra szerves részévé vált. Szép napot Mindenkinek! A Lányoknak puszi, a Fiúknak parola:)) 


1 A törökök kiûzése után az ország lakossága ugyancsak megfogyatkozott, ekkor a kormány a vándorcigányok letelepítésére is gondolt.  Mária Teréziának 1761-ben kibocsátott rendelete értelmében a cigányokat a leghumánusabb módon kezdték letelepíteni a Bánságban, ám ez az intézkedés azonban nem volt eredményes. Tizenhat év elteltével Mária Terézia egy újabb, szigorúbb rendeletben elrendelte, hogy a cigányok gyermekeit szüleiktől vegyék el, és más nemzetbeli embereknek adják át őket nevelésre (fizetség fejében), cigány férfinak pedig ne legyen szabad cigány nővel házasságra lépni. Ugyancsak Mária Terézia volt az, aki rendeletében megtiltotta a cigány nép elnevezésének további használatát és az új elnevezésüket tette kötelezővé: újlakosok, újmagyarok, újparasztok (németül Neubauer).  Mindemellett elrendelte az újparasztok félévenkénti összeírását, megtiltotta és büntette a döghúsevést. Csakhogy egyetlen rendelet sem vezetett a kívánt célhoz: a gyermekek csakhamar megszöktek nevelőszüleiktől, a cigányok pedig házasság dolgában nem törődtek a rendelettel.  József császár később, 1783-ban kiadott terjedelmes humánus rendelete sem vezetett célhoz.  Néhány magánember is megkíséerlette a vándorcigányok letelepítését, de semmi sikerrel.  Hám János szatmári püspök 1857-ben cigányiskolát alapított, mely azonban csakhamar tanuló nélkül maradt ugyanúgy, mint Farkas Ferdinánd cigányiskolája Érsekújvárott.



2 Néhány híresebb cigányzenész: Bihari János (1764–1827) Balogh János (1803-?) Barna Mihály, II. Rákóczi Ferenc udvari muzsikusa (XVII.sz-1730-as évek). Cziffra György (1921–1994) világhírű zongoraművész Dankó Pista (1858–1903) a magyar zeneművészet világhírű prímása, dalköltő Darázs Miska (1842–1892) a Dunántúl híres prímása Erdélyi Náci (1845–1893) prímás, szegedi cigánykirály, aki 1886-tól zenélt Amerikában hírességeknek Fátyol Károly (1830–1888) nagyhírű gordonkaművész, Nagykároly szülötte, és halottja Hamza Miska (1845–1916) nagyváradi első zenekarvezető, prímás Járóka Sándor, id. (1922–1984) Ifj. Járóka Sándor (1954–2007) Kondor Ernő (1881–1951) dalszerző, a magyar kabaré alapítója (1907. március 2 - Bonboniérre) Kovács Gábor (1841–1882) prímás, József kir. herceg udvari zenésze Magyari Imre id. (1894–1940) korának egyik leghíresebb prímása volt Magyari Imre ifjabb (1924–1980) hegedűművész, zeneszerző Oláh Kálmán (1910–1990) prímás Pege Aladár (1939-2006) világhírű jazz bőgős, klasszikus bőgős Raduly Mihály jazz-zenész, szaxofonos Rácz Laci (1867–1943) "A prímáskirály", aki amerikai körútjain vált igazán híressé Rácz Aladár (1886–1958) világhírű, Kossuth-díjas cimbalomművész, Igor Sztravinszkij és Ernest Ansermet barátja Rigó Jancsi (1858-1927) prímás, aki a Chimay hercegnővel történt házassága kapcsán lett világhírű Sárközi Ferenc [3], „Kossuth cigány hadnagya” Szirmai Kálmán (1934-2008) jazz gitáros, a szocializmus alatt Luxembourg-ba emigrált A képen: Greguss Imre Cinka Panna (1711–1772) című festményének képeslap-reprodukciója 


3 A cigányság történetéhez általában, és így a rájuk jellemző megélhetési módokhoz, foglalkozásokhoz, mesterségekhez rengeteg romantikus képzet tapad.  Hagyományos mesterség helyett például gyakran szokták használni az "ősi mesterség" kifejezést, ezzel sugallva, mintha a legtávolabbi múltból, netán az indiai őshazából magukkal hozott foglalkozásokról lenne szó.  Pedig nem: ezek a mesterségek már európai létük alatt kötődtek hozzájuk. Mindenekelőtt a kereskedelemben, a szórakoztatásban és a kézművesség többnyire idényjellegű, szétszórt és ritka igényeket kielégítő területein akadtak szép számmal olyan, a társadalom és a gazdaság működése szempontjából szükséges, de stabil egzisztenciát nem biztosító feladatok, amelyek a társadalomhoz csak marginálisan kapcsolódó, gyakran etnikailag is elkülönülő csoportokra maradtak. A XIX. század előtti forrásokban felbukkanó cigány mesterségek elsősorban két fő tevékenységi körhöz kapcsolódnak: az egyiket a fémművesség különböző változatai (kovácsmunkák, csengőöntés, kolompkészítés stb.), a másikat a szórakoztatás különböző formái (vásári szórakoztatás, jóslás, muzsikálás stb.) alkották. A fémmunkák közül különösen jelentős szerepet játszott a cigányok megélhetésében a kovácsmesterség. Korábban elsősorban mint fegyverkovácsok, később főként mint falusi és szegkovácsok tevékenykedtek.  Az 1782. évi népszámlálás idején a cigány családfők nagyobbik fele kovács- és szegkovács munkákból tartotta fönn magát.  Ez azonban az esetek túlnyomó többségében nem jelentett elismert társadalmi státust, stabil egzisztenciát.  A céhekbe nem engedték be őket, helyzetük, életkörülményeik csak kivételes esetekben nyitották meg számukra a szakmai elmélyülés és ezzel együtt a nagyobb megbecsültség, a biztosabb megélhetés útját.  A képen: teknővájó cigány a zentai piacon   


 4 A gábor-cigányok, vagy kalapos gáborok (esetleg gáborok) Romániában (főleg Erdélyben) honos cigányok.  Jellegzetességük a férfiak által hordott nagy, széles karimájú, fekete kalap, illetve a hatalmas bajuszuk, valamint a nők által hordott színes népviselet.  Cigányul, magyarul és románul is beszélnek, de különállásukat szigorúan őrzik, és jellemzően nem házasodnak sem máshova tartozó cigányokkal,sem magyarokkal vagy románokkal. A gáborok általában jómódúak.  Tipikus foglalkozásuk a tetőfedés és egyéb bádogos munkák voltak a XX. század második feléig, napjainkban azonban szinte kizárólag színesfém-csempészettel és kereskedelemmel foglalkoznak.  Egyes források szerint a gáborok az eredetileg Havasalföldi cigányok kelderás (căldărari vagy căldăraşi) törzséhez tartoznak, mások szerint eredetileg szombatosok vagy zsidó származású, úgynevezett „jenisek” voltak. Főképp Marosvásárhelyen és környékén, illetve más erdélyi és partiumi nagy városokban és környékükön élnek.  Nagyon szigorúan ragaszkodnak nyelvükhöz és hagyományaikhoz. (Csak jelzem: történelmi ágyuöntő hősünk, Gábor Áron mestersége és neve ellenére sem volt cigány...)