lellemese

Jó reggelt, szép napot, aranyos Lányok, kedves Fiúk!
A naptár ma - egyebek között - arra emlékeztet, hogy 1927-ben ezen a napon alakult meg a Magyar Revíziós Liga, mégpedig a remek író és szerkesztő, a Nobel-díjra is felterjesztett, Herczeg Ferenc elnökletével.
Mi tagadás, bő nyolc évtized elteltével szinte már nem is tudunk mit kezdeni a revízió gondolatával, hiszen a határkorrekciónak már a gondolata is messze állt a realitásoktól csaknem mindvégig a trianoni hazugbéke megszületése óta, de lám, mégis volt idő, amikor Európa egy része is helyeselte az ezeréves magyar határok visszaállítására - jelesül a két bécsi döntésről van szó, az 1938-asról és az 1940-esről.
És hogy ma milyen messze áll, azt még csak elgondolni sem érdemes, pedig de...
Pedig igenis tudatosítani kellene minden tisztességes magyarban azt az Illyés Gyula-i alapvetést miszerint magyar az, akinek fáj Trianon.
Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a XX. század két nagy világégése még véletlenül sem arról szólt, mint amit az iskolákban tanítottak - ez már a háború "végeredményéből" is kitűnik, hisz azt a Magyarországot büntették a győztesek a legsúlyosabban, amelyik már eleve ellenezte a háború kitörését, amelyiknek nem voltak hódító tervei, s amelyik az egész első világháborút úgy fejezte be, hogy idegen katona nyertes csatával a földjére léphetett volna. 
Hát persze, hogy fájt a mérhetetlen igazságtalanság - nem volt nehéz előre látni, hogy a trianoni béke magában hordta az új világháborút, de a levegőben van még mindig a békétlenség szelleme, gondoljunk csak a szomszéd népek etnikai gyűlölködéseire, testvéreink mindennapos megalázására.
Nos, Trianon, mint tudjuk (tényleg tudja mindenki???) 1920-ban volt.
A mélyen megalázott, kirabolt és még ráadásul erősen kiközösített Magyarország nagyon nehéz helyzetbe került: őszintén szólva már az is csoda, hogy a kezeitől-lábaitól megfosztott ország még mindig él - egyelőre ne minősítsük az életnek a jelenlegi színvonalát.
Ami tény: a két háború közötti magyar politikai gondolkodás különféle irányzatai egységesen elítélték a trianoni békeszerződést. Voltak ugyan hangsúlybeli különbségek a korrekció szükséges mértéke és a követendő diplomáciai taktika kérdésében, ám a kormány és az eltérő politikai táborokhoz tartozó ellenzéki pártok a hatalmas területveszteség nyomán beállt új helyzetet egyaránt tarthatatlannak ítélték. 
(Ma leginkább úgy fogalmazhatunk, hogy szinte nincs, vagyis alig van mérvadó politikai erő, amelyik ebben a nemzeti alapvetésben egyetértene...) 
A két háború közötti kormányok eleinte mégis csak óvatosan bírálták a még friss és végeredményben nagyhatalmi egyetértésen nyugvó békerendszert - nehogy a békebontó szerepében tűnjön fel. A revíziós propagandát ezért jobbára úgynevezett társadalmi szervezeteken – önkéntesen létrejött, a kormánytól formailag nem függő, de általa anyagilag és erkölcsileg támogatott társaságokon – keresztül folytatta. 
Aztán 1927-ben különös fordulat történt: Magyarország végre nagyhatalmi támogatást szerzett – olasz részről – legfontosabb külpolitikai céljának, a területi revíziónak a megvalósításához. 
Ugyanekkor az "Igazságot Magyarországnak!"-féle, magyar probléma jelentős nyilvánosságot is kapott a világsajtóban Lord Rothermere jóvoltából, aki 1927 júniusában lapjában, a Daily Mailben "Magyarország helye a nap alatt" címmel egész oldalas cikkben bírálta a trianoni békeszerződést. Írásában Rothermere indítványozta, hogy a döntően magyarlakta határ menti zónákat – és az ott élő közel kétmilliós magyar népességet – csatolják vissza az anyaországhoz. 
Csehszlovákiából egymillió, Romániából hatszázezer, Jugoszláviából pedig négyszázezer magyar visszatérésével számolt, a vitás térségekben pedig semleges ellenőrzés mellett tartandó népszavazásokat javasolt. Rothermere azzal érvelt, hogy a késlekedés akár az utódállamok közötti háborúhoz is vezethet, ezért „gyökerestül kell kitépnünk a trianoni béke elszáradt füvét s holt rönkjét, mielőtt egy eltévedt szikra lángra lobbantja”.
Tudnivaló, hogy Rothermere Nagy-Britannia egyik legvagyonosabb embere volt, igazi sajtómágnás, a Lordok Házának tagja. 
Jól hangzik, de a magyar külügyminisztériumban jól tudták, hogy a lord csekély befolyással bír a hivatalos angol politikára, sőt a mértékadó, előkelő körök igyekeznek távolságot tartani tőle. 
A nemzetközi sajtóvisszhang összességében nem volt kedvező. 
Az olasz lapok lelkendeztek ugyan, de Franciaország és a kisantantállamok sajtója elutasítóan reagált. Angliában, a lord lapjait leszámítva, a tartózkodás és a bírálat hangja volt jellemző, akárcsak Németországban. 
Július 27-én Herczeg Ferenc író, valamint a nagy gazdasági érdekvédelmi szervezetek: a Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és az Országos Mezőgazdasági Kamara képviselői elhatározták a Magyar Revíziós Liga megalakítását. A liga elnevezés azt jelezte, hogy a szervezet mint tagegyesületeket tömörítő csúcsszerv működik majd, a revízióra történő utalás pedig a békeszerződés – mindenekelőtt a területi rendelkezések – felülvizsgálatáért folytatandó harcot ígérte. (A Magyar Revíziós Liga mindvégig élvezte az alapító gazdasági egyesületek pénzbeli támogatását, s ehhez kisebb-nagyobb mértékben állami finanszírozás is járult.)
Herczeg Ferenc a Liga 1927. július 27-én lezajlott alakuló ülésen leszögezte, hogy „az úgynevezett Rothermere-vonal nem magyar javaslat”, mivel „a magyar nemzet nem adja föl jogát a maga ezredéves […] államterületéhez”. Ezzel tulajdonképpen programot is hirdetett, jelezve, hogy a liga a Rothermere által javasolt etnikai határkiigazítást ugyan helyes törekvésnek tartja, de nem mond le az esetleges integrális revízió (vagyis az összes terület visszaszerzése) lehetőségéről. A liga országos felhívást tett közzé, melyben csatlakozásra szólított fel minden egyesületet, szervezetet és társaságot, hogy demonstrálhassa: a magyar nemzet egységesen áll a revízió ügye mögött. Így augusztus 11-én, a liga végleges alakuló ülésén 35 nagy taglétszámú társadalmi szervezet lépett be alapítóként.
A tagegyesületek száma 1929-ben már meghaladta az ötszázat.
Emlékezzünk hát a Magyar Revíziós Ligára, s ne feledjük továbbra sem Trianon igazságát!
Szép napot Mindenkinek!
A Lányoknak puszi, a Fiúknak parola:)))

1

Herczeg Ferenc, a Magyar Revíziós Liga elnöke
A szervezet vezetését egy hazai és nemzetközi tekintélynek egyaránt örvendő személyiségre kívánták bízni. Szóba került Apponyi Albert gróf és Ottlik György külpolitikai szakértő neve is, végül Herczeg Ferencet választották elnökké. Herczeg az elcsatolt bánsági Versec szülötte volt, a századfordulón országgyűlési képviselő, a felsőház újonnan kinevezett tagja, kora „írófejedelme”, de ami talán ennél is fontosabb: több menekültsegélyező egyesület elnöke, revíziós témájú cikkek és publicisztikák tucatjaival a háta mögött. Huszonöt tagú elnökséget is választottak, ide társelnöki címmel a csatlakozott egyesületek képviselői kerültek, s létrehozták az ötvenegy fős elnöki tanácsot. Az ügyintézés a tizenkét tagú végrehajtó bizottság feladata lett, az ügyvezető igazgató tisztét Fall Endre kapta. (Fall a kereskedelmi iskola tanára volt Temesvárott, majd 1919-ben Magyarországra menekült, ahol sorstársai ügyeivel foglalkozott a Herczeg vezetése alatt álló szervezetekben.) 1928-ban Eckhardt Tibor került az ügyvezető alelnöki posztra, és ezzel összeállt az a vezetőség, amely lényegében a liga egész fennállása alatt irányította annak tevékenységét.

2

Sidney Harold Harmsworth (1868-1940), Rothermere első vikomtja, brit sajtómágnás és politikus, az Associated Newpapers Limited tulajdonosa. 
(Nevének ejtése Rákosi Jenő szerint - aki magától a lordtól hallotta a bemutatkozása alkalmával - Razzmír vagy Radmír volt.)
A magyarbarát brit sajtómágnás külön irredenta pecsétet is készített, amelyet levelezésein használt.
A pecséten körben ez a szöveg állt: „Az igazság az egyetlen biztosítéka a békének és a jólétnek.” A térkép alatt: „Igazság ez?” A térkép fölött: „Ilyen volt Magyarország több mint 1000 évig – és ilyen Trianon óta!”

3

Somlay Artúr (eredeti nevén Schneider Artúr, 1883-1951) magyar színész, színészpedagógus.
Édesapja vasúti tisztviselő volt, hat gyereket nevelt. A későbbi színészfejedelem többször ellógott hazulról, hogy mindenféle társulatokban felléphessen. Apja egy ideig járt utána, hazavitte, de egy idő után belenyugodott abba, hogy fiából színész-komédiás lesz.
A negyvenes évek végén, a kitelepítések kezdetekor, a művész számos nehéz helyzetbe került színészkollégája mellett állt ki. Az akkor időszak kulturális főhatalmassága, Révai József, eleinte még hallgatott Somlay kérésére, egy idő után azonban már kiüzent az előszobába: nem ér rá.
Somlay hazament, fogott egy üveg konyakot és egy doboz altatót, s az éjszaka folyamán mindkettőt elfogyasztotta; 1951. november 10-ének hajnalán így érte a halál.
A revíziós sikereket, jelesül az első bécsi döntést mámoros öröm kísérte. Megrendítően és hitelesen tudósít az első bécsi döntés után a Pesti Napló (1938):
„Alig ért véget Jacques Duval darabjának, a Francia szobalánynak első felvonása – a közönség már indult kifelé a foyerba –, amikor egyszerre újra szétcsapódott a függöny, mindenki sarkonfordult és a színpadra pillantott. A rivalda fényében Somlay Artúr jelent meg. Templomi csend lett s a művész megindult hangon jelentette be a közönségnek, hogy a magyar Felvidék újra egyesült az anyaországgal. Mint az imádságot, sorolta el Somlay Artúr a Magyarországhoz visszatérő városok neveit, s leírhatatlan jelenetek következtek. A közönség percekig tombolva ünnepelt, ismeretlen zsöllye- és páholyszomszédok szorongatták egymás kezét.”

4

A Lord Rothermere által visszacsatolásra javasolt területek - ezt Herczeg Ferenc a Liga elnöke érthető módon kevesellte, de kezdő lépésnek elfogadhatónak látta a tervet.

5

A klasszikus Trianon-kereszt
Vajon százból hány ember tudja, hogy mit jelképez?
És ha csak a 15-30 év közöttieket nézzük?