NAPPALI ÁLOM (versciklus) PROLÓG Óh Lady Flóra, halld tehát: egy édes óra tölt el itt, míg párna-arcon altatád pilláid testvér-íveit. Míg te szunnyadtál lankatag, a rács mögé szeszélyből én meglesni jöttem álmodat a nyári lombok hátterén. S álmodtam én is - míg tolult álmaim forró halmazán egy rege halk visszfénye gyult és öltött alakot lazán. S ha tudni, mit gondoltam el s vágysz látomásom látni most, vedd himzőrámád és keverj madár-rajzodba csöpp pirost: addig elmondom. Csak ne nézz, ne nézz reám oly komolyan, mert rímem káprázatba vész, s rendezett szavam szétsuhan. AZ ALVÓ PALOTA 1 Váltó év kévével s füvel ölt s vált más boldog földeket: itt nedvben szunnyad a hüvely, s érben a vér áll dermeteg. Halk árnyak, könnyü fodru köd jön a mezőről s vak moraj, mint messze anyaméh mögött alvó lelkekhez földi zaj. 2 Lágy fény füröszti terraszok urnáinak rézsut sorát. Szökőkut vize nem mozog: sík medencébe lapul át. Csarnokban megmeredt a láng; tornyán a zászló csüggve lóg; s babérrácsán páva, s nyulánk fémrudján gubbad a pirók. 3 Tojásain a fecske ül: benne s bennük az élet áll. Arany fogas körmeirül ruhák álmos redője száll. És légy se rebben: nincs zörej. Mint egy kép, olyan az egész: mint ó királyok képe, mely a falról az alvókra néz. 4 Itt ül a pincér, bontva már térde közt félig a palack; amott a vén udvarnagy áll, s udvarhölgy, arca friss barack: az apród fogja csöpp kezét; szemérmes ajka szóra nyíl; az csókra nyujtja az övét: arcára rárögzött a pír. 5 S míg mind a száz év eltelik, az erkélyről-hullt fényeket metszett kristályok megtörik s nemes borral tölt serlegek. Alvó bárók asztal körül, komoly arcok gyürüje, vár. És trónusán szunnyadva ül a joviális bölcs király. 6 Künn fölburjánzott a sövény s messziről erdőcskét mutat; lonc, s vörösbogyós vadnövény verik burjánnal az utat; futók, fagyöngyök, összefont zöld fal, páfrány, tövis-szurony: fölöttük nyul ki, s lángot ont napfényben a kastély-torony. 7 A száz nyár mikor múlik el s születik újra gond s idő, amint az új tudat kikel s az ész kormányzó napja nő?... Itt minden megmaradt helyén, mintegy öröktől rendezett - Jőjj, gond és kéj, kin és remény, és hozd a boldog herceget! AZ ALVÓ SZÉPSÉG 1 Lábáig év meg év után, míg hever ágyán egymaga, átnőve bíbor paplanán árad el éjsötét haja. Elbűvölt teste kétfelén a gyöngypártából szétkereng: a gazdag, álmos, enyhe fény a göndör fürtön meg se leng. 2 A csillaghímes takaró lankadt selymével tagjait formázza; fürté szakadó éjzáporából kivakit karja lágy árnya, s nagyszemű gyémántkösöntyüvel lobog: a csöndet vággyal tölti hű szépsége, fénnyel a napot. 3 Alszik: s pihegés a terem holt legét nem rebbenti meg; egy illatos tincs ott pihen keblén, és nem vall ütemet. Alszik: s párnája a puha nyomástól két dagadt halom. Alszik, s nem álmodik: csupa forma és teljes nyugalom. A MEGÉRKEZÉS 1 Soká lappangó kincseket megtalál aki jól keres, mert vágyat a végzet vezet, fátylat letép s alája les. - Más ég alól jön... Útazik... Köpenye szirteken suhan... Tündérkirályfi... Szeme vig s rókánál fürgébb lába van. 2 Szétszórtan a sövény alatt, kik át akarták törni rég, halott hősök teste rohad s csontjaiktól fehér a rét. Nézi a holtak hűlt nyomát: "Hőstetteik közt vesztek el!" S agyán egy mondás villan át: "Száz bukik, egynek győzni kell!" 3 Jön, alig tudja, mit nyomoz: áttör a rácson és belép: arcát láng önti: bizonyos, hogy ami várja, csodaszép, mert bűbáj vonta életét, az lengett egyre körüle, igéret csalta mind idébb... s hangokkal káprázott füle. 4 S fürgébb a léptek üteme... Gyorsabban, gyorsabban felel a szívben a varázs-zene... mig a titkos szobára lel! Csókolni hajlik hunyt szemét... Szelleme madárként lebeg... "Édes, ha fürtöd ily sötét, szemed milyen sötét lehet!" AZ ÉBREDÉS 1 Egy csók! s a bűbáj elsuhan. Órákat ütni, kapukat csapódni hallasz; láb rohan, kakas kiált és eb ugat. Fény telje árad szerteszét, a kerten át szellő söpör, kut égbe fúrja gyöngyvizét, a csarnokot zaj rázza föl. 2 Sövény hasadt, zászló dagadt, sáfár irkált, pincér ivott, fecske röpült, tűz fölfakadt, pirók ritt, páva visitott, apród s leány játékukat folytatták... és zengett a vár: az elzárt zsilip átszakadt s zuhant alá az élet-ár. 3 Végsőnek ébred és fölül ásítva trónján a király, végigsimít álla körül s szól: "Istenuccse, szép szakáll! Mit mondtok? aludtunk, urak! Szakállam az ölembe nőtt." "Egy kis ebédutáni csak! Szunyókálás!" - esküsznek ők. 4 "Pardieu! tagjaim egykicsit - szól őfelsége - merevek. Nos mylord, törvény lesz, amit ép félórája sürgetek?" A kancellár, rest, frivol ur, udvarias szókkal felel, s láncán babrálva hanyagul kérdést mosolygva napol el. AZ ÚTRA-KELÉS 1 Átfogta karcsu derekát... Karjára dőlt... s a változó halmokon úgy röpültek át az új világba, mely az ó! Halmokon át s messzebbre még, tulhágva bíbor dombtetőt, s Napnyugat szívéig a szép királyleány követte őt. 2 "Aludnék még száz évig én még egy ily csókodért, szivem!" "Ébredj örökre, kicsikém: ilyen volt, ilyen, és ilyen...!" S fölöttük a vidám szelek, és surranó csillag oson, s reggelbe omló szürkület árad át arany rácsokon. 3 "Óh hosszan alvó szép szemek!" "Óh boldog álom! tovaszállt." "Boldog csók! ébresztője lett." "Csókod elűzné a halált!" S fölöttük hold ing, hold halad köd-tóban, aranycsónakon, és estbe-haló alkonyat süllyed át rózsás fokokon. 4 "Lehet-e? Száz nyár így tün el? S most hova megyünk, mondd, hova?" "Jer atyám udvarába, jer: ott vár rád mégnagyobb csoda." S halmok fölött, és rajtuk át, tulhágva bíbor dombtetőt, éjen tul, napon át, a tág világon át, követte őt! MORÁL 1 Így, Lady Flóra, vedd e dalt, s morált elméd ha nem talál, menj, nézz tükrödbe s valld be, valld, szépségben mi lehet morál? Óh mi hasznát veszed a vad virágnak, amely rejtve nyit, s milyen erkölcs vagy gondolat tölti a rózsák kebleit? 2 De bárki járva a mezőn lelhet bimbóban és füben hangulatával eggyezőn jelet mely őhozzá üzen: Így természet és műremek szabad értelmezésre vár: ki szabott céllal köti meg csorbítja és torzítja már. AJÁNLÁS 1 Fejed rázod. Női mohó lelked fonalat követel! Nos - mit gondolsz? - nem volna jó így egyszerre szunnyadni el? Csöndbe vonulni ki e vak zajból, mi és barátaink; minden száz évben kelni csak s felnézni - s aludni megint! Aludni nagy hadak között s ébredve, látni több tudást, nyílni csodákba-öltözött velők-titkát, csillagfutást, s mind amit az év fölbüvöl s költő órák hatalma ad: nagy Államokat nőni föl, Ligákat és Hatalmakat. Titánerőket küzdeni klimák és évszakok delén: mi lennénk a föld vénei és az Időknek reggelén. 2 Igy alva, s kelve, sok csodás uj érán, szebb dekádon át aratnók minden változás virágát, magvát, illatát. 3 De az uj évszáz elején - ugy elvarázsolt két szemed - előtted vágynék kelni én s azokat csókkal nyitni meg. Mert - jó vagy nem jó - ha magad nem választottál más morált, kell hogy enyémet elfogadd s kedvemben kedvedet találd: és - jó vagy nem jó - szellemem, keresve, hol van a morál s a dal értelme mi legyen, tehozzád egyre visszaszáll, s nem lel jobb értelemre, mint e bájos-fürtü kicsi fej, s egy csók, mely jobb világba int s az álmot élni költi fel. 4 Mert amióta ily gyönyört izlelt Ádámmal Éva már s minden bimbó virágba tört Édenben, dalba a madár, keltett-e még szem több reményt? csókolt-e édesebben ajk? mint ez, mely dupla rózsaként csügg, s merengésed telje rajt lankad és halk-magába hull s alszik álmatlan édesen csókoktól oldhatatlanul, s nem hagy hallani, látni sem: de törd meg! Asszony a neved s ebben a névben szent jog él, mely életed morálja lett és életemnek drága cél. EPILÓG Így, Lady Flóra, vedd e dalt s ha látod hogy van benn morál, menj, nézz tükrödbe s valld be, valld: "Csoda-e hogy szépnek talál?" S csoda-e ha úgy nyúl e dal, kedvedért, mintha valami nagy ritka madár nem akar röptéből földre szállani? vagy mintha ó uszály omol s emeli rózsás amorett: de vedd, mert tréfa és komoly egyesül itt kedvedre - vedd! |
Alfred Tennyson (1809. augusztus 6. – 1892. október 6.) az Egyesült Királyság koszorús költője és egybenAnglia egyik legnépszerűbb költője.Költészetének túlnyomó része klasszikus mitológiai témákon nyugodott, a költő számos verset írt Artur királyról és a hozzá kapcsolódó legendákról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése