Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.
2 megjegyzés:
Nagyon rég nem olvastam verset! Most jólesett olvasni. Felidézte bennem, hogy valamikor én is irogattam verseket (szerelmeseket), mikor udvaroltam a feleségemnek. :-)
A vers olyan, mintha a szivárvány nyolcadik színe lenne. Az a jó benne, hogy bármikor megláthatod, csak oda kell figyelned rá, nem kell hozzá mágia. :)
Megjegyzés küldése